Család

Öt hónapos gyerekével a karján szállította le a kalauz a vonatról az édesanyát

Alig volt működő automata a Nyugatiban, büntetést akart rá kiszabni.

Nem tudott jegyet venni a vonatra egy háromgyermekes anya, mert a tömegben sok elromlott automata mellett nem volt ideje. Popovics Nikolettet, karján öt hónapos babájával le is szállította a kalauz – írja a Blikk.

Az édesanya a lapnak elmondta, a Nyugati pályaudvarról indultak volna május elsején haza a kora esti vonattal Fótra, de nem számítottak arra, hogy az automaták harmada nem működik, a többi készülék előtt pedig hosszú sorok állnak. Nikolett azt mondta, kivárta a kicsivel, amíg sorra került, de akkor derült ki, hogy az automata nem fogad el papírpénzt, neki pedig nem volt aprója.

„A vonat indulásáig mindössze három perc volt, így felszálltam, mert ha megint sorba állok, elmegy a szerelvény. Gondoltam, majd a kalauztól megveszem a jegyet” – mondta a Blikknek Nikolett.

A vonaton azonban meglepetés érte, amikor a kalauz hozzá akarta számolni a 8 ezres büntetést is. „Én ott előtte felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol megerősítették, hogy három automata is rossz a pályaudvaron” – mesélte Nikolett.

Elvileg nem szállíthatta volna le

Nikolett azt mondta a lapnak, hogy a  kalauz Újpestnél leállította a vonatot, majd rendőrt hívott.  „Először azt mondták, szálljunk vissza nyugodtan, és vegyük meg a jegyet az ellenőrtől. De ő így sem engedte velünk elindítani a vonatot. Végül a rendőrök javaslatára végleg leszálltunk, majd megvártuk a következő szerelvényt.”

„A Nyugatiból Vácra induló vonaton történtek kivizsgálása még folyamatban van a kamerafelvételek, a jegyvizsgáló és a rendőrség bevonásával” – közölte a Blikk megkeresésére a MÁV sajtóosztálya. Hozzátették: a szabályok szerint a vasút munkatársa a menetjegy vagy a pótdíj megfizetésének megtagadása esetén sem szállíthatja le a vonatról többek között a 10 évesnél fiatalabb gyermeket és kísérőjét: ezt csak rendőr teheti meg.

A MÁV elismerte, hogy az adott napon valóban nem működött több automata a Nyugati pályaudvaron.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top