1948-ban születtem, kilenc hónappal azután, hogy apám hazatért a hadifogságból. Késői gyerek voltam, a legfiatalabb testvérem is tizenhat évvel volt idősebb tőlem, megvolt az oka az elkényeztetésemnek.
Az is luxusnak számított, ha nem a megtermett diót ettük, hanem pénzt adtunk mákért
Sokszor elnézem, a mai gyerekek mennyi mindent megkapnak. Van, aki szerint nem lesz jó vége a gyerekek elkényeztetésének, sőt már azt is olvastam, hogy aki mindent megkap, abból szörnyeteg válik felnőtt korára. Engem elkényeztettek, mégsem lettem az, de hát kit kényeztessen az ember, ha nem a gyerekét?! Persze hetven éve elkényeztetni valakit egészen más volt, mint manapság.
Anyám képes volt szánkóval húzni a sárban, mert hó nem volt
Nem voltunk gazdagok egyáltalán, sőt mai szemmel szegénynek számítottunk volna, de mindig volt mit enni, vasárnaponként anyám tyúkot tudott vágni, és nem kellett lyukas cipőben járnom.
Az első dolog, amire emlékszem, hogy szóba került az elkényeztetésem, egy téli napon volt, amikor kitaláltam, hogy szánkóval szeretnék óvodába menni. Csakhogy hó nem nagyon volt akkor, viszont bokáig ért a sár az utcákon. És az édesanyám elővette a szánkót, és behúzott vele az óvodába. A bátyám, aki otthon járt látogatóban, mondta neki, hogy úgy elkényeztet, mint egy kismacskát, meg fogok fostosodni.
Volt egy hatalmas diófánk az udvaron. Több zsák dió termett rajta minden évben. Nálunk kétféle sütemény került az asztalra akkoriban, az egyik a diós bejgli, a másik a szilvalekváros aprósütemény, jobb napokon hájas. Én viszont imádtam a mákos bejglit, amit a szomszédban sütöttek. Mindig kértem anyámat, hogy süssön ő is mákosat, de azt mondta, hogy nem fog mákot venni, amikor tele a padlás dióval. Aztán egyszer csak elment, és vett mákot valakitől a kedvemért, mert cserélni az se volt hajlandó, mindenkinek volt diófája akkoriban.
Tavasztól őszig mi, kisgyerekek mezítláb jártunk. Nem is volt mindenkinek cipője, inkább csak télen. Nekem persze volt egy szép cipőm, amit vasárnap vettem fel, miután apámmal gondosan kisuvickoltuk. Minden szombat este cipőt pucoltunk másnapra. Olyan fényesek voltak a cipőink a templomban, hogy szinte visszatükröződtek benne az angyalok a plafonról.
De ezt a cipőt hét közben, játékhoz nem hordhattam. Nyáron egész nap szaladgáltunk, fára másztunk, fociztunk, az erdőt jártuk. Szinte minden héten lerúgtam a körmöm valahol. Sírva mentem hazáig ilyenkor, annyira fájt. Egyik nyáron, amikor félig leszakadt a nagylábujjam körme, anyám belement, hogy ünneplő cipőben járjak nyáron is. Ez annyira szokatlan volt arrafelé, hogy uraságnak kezdtek csúfolni a többiek.
Majdnem börtönbe juttattam apámat a kitalált rádióval
Én még akkoriban voltam óvódás, amikor kommunista agitátorok járták az óvodákat, és arról tartottak előadást a gyerekeknek, hogy micsoda gazdagság és fantasztikus életkörülmények lesznek itt pár év múlva, ha mi is rendesen építjük a kommunizmust az óvodában. Egyik ilyen beszámoló után jelentkeztem, és közöltem a bácsival, hogy nem lesz itt a világon semmi se, mert jönnek az angolok, és lebombázzák majd az egészet. Kérdezte, hogy honnan veszem ezt, mire azt feleltem, hogy a rádióban hallottam.
Nem is volt rádiónk, de mire hazaértem az óvodából, négy ember túrta fel a házat, és megfenyegették apámat, hogy börtönbe viszik, ha még egyszer ilyen dolgokkal mérgezi a gyereke gondolatait. Elég rendes fejmosást kaptam, de se akkor, se máskor soha nem vertek meg a szüleim. Utólag azért nagyon örülök, hogy nem sikerült börtönbe juttatnom édesapámat!
Cipőben játszani nyáron, vagy angol szövetből készült öltönyt hordani maga volt a luxus
Később felköltöztünk Pestre, ahol anyám külön angol- és némettanárt fogadott mellém. Ez akkoriban nem volt túl gyakori, nem is tudom, mi volt a szüleim célja vele, de nagyon hálás voltam érte a későbbiekben. Eleinte gimnazista fiúk tanítottak egy kis zsebpénzért, később már valódi tanár. A diákkal való tanulás úgy folyt, hogy egyik nap megtanulta a diák a tananyagot az iskolában, másik nap megtanította nekem. Mai napig emlékszem ezekre a mondatokra: a tanár a fekete tábla előtt áll, és fehér krétával rajzol.
Manapság már szerencsére másképp mennek a dolgok nyelvoktatás terén, de amikor 1964-ben először jártam a bátyámnál Angliában, akkor egész jól elbeszélgettem a helyiekkel az így megszerzett tudásommal is.
Kamaszként, ha pénzt akartunk, dolgoznunk kellett. Zsebpénzről nem is hallottunk akkoriban, viszont könnyű volt munkához jutni. Jártunk például vagont pakolni. Majd beleszakadtunk a melóba, de egész hétvégére volt pénzünk belőle. Akkor még nem volt gond a gyerekmunkával meg a bejelentéssel. Csak csinálni kellett.
Ha pénzt nem is, de minden mást megadott nekem édesanyám. Szombatonként kirándulni jártunk a haverokkal, reggel hétkor volt mindig a találkozó. Anyukám minden szombat hajnalban felkelt, és friss fasírtot sütött nekem a kirándulásra. Még mindig a számban van az íze, ahogy kicsomagoltam a papírból a kiránduláson. A többiek vagy nem hoztak semmit, vagy zsíros kenyeret. Persze az is jó volt, de a fasírtnak nem volt párja. Tudta ezt anyám is, külön küldött mindig pár darabot a barátoknak is. Elég nagy volt a népszerűségem a kirándulások alatt.
A cowboynadrágot, vagyis a farmert nem díjazták akkoriban
Nem voltam egyke, de az idős bátyáim miatt egykeként neveltek. Akkoriban az egyke gyerek nagyon nagy ritkaság volt, majdnem minden családban volt három-négy gyerek. Mivel nálunk csak én voltam, több jutott nekem, és a bátyám is küldött ezt-azt Angliából. Például farmernadrágot, amit akkoriban cowboynadrágnak hívtak Magyarországon. Írtak is az ellenőrzőmbe egy üzenetet apámnak, hogy ne küldje a gyereket cowboynadrágban iskolába. Édesapám visszaírt, hogy akkor a tanár úr vegyen neki másikat. Ezzel a probléma le is volt zárva.
De a legnagyobb luxus, amit a szüleim megengedtek nekem, az az új öltöny volt. A bátyám minden évben küldött két öltönyre való, igazán jó minőségű angol szövetet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy akkora dolog volt, hogy a szomszédok átjöttek megsimogatni a szövetet. A szabó elkészítette a csodálatos öltönyt, és kérte, hogy ha kinövöm, neki adjuk el. Ő továbbadta, de az új vevőt is arra kérte, hogy ha kinövi, hozza vissza, ő visszavásárolja. Amikor elkopott, szétszedte, kifordította, és úgy újra összevarrta, azt még egyszer el lehetett adni. Még akkor is szép volt, de én hordhattam először.
