Család

A Magyar Katolikus Egyház egyből segít (x)

Interjú dr. Tóth Tamással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával.

Számunkra, keresztény emberek számára 2000 év óta mérce Jézus tanítása. A Magyar Katolikus Egyház ehhez a küldetéshez szeretne méltó és hűséges maradni a XXI. században is. Társadalmi szerepvállalásával igyekszik könnyíteni a ma emberének nehézségeit, lelki közösségein, liturgikus eseményein keresztül pedig változatlanul Krisztus evangéliumát hirdeti felgyorsult világunkban is.

A mai kor embere ebben a változásban mégis hogyan találhatja meg a válaszokat? Hogyan segít ebben az egyház?

Az egyház lelki közösséget ad templomi csoportjaiban, mozgalmain keresztül, illetve ezekhez kapcsolódóan ifjúsági és családos rendezvényein. Minden ember számára fontos, hogy saját identitása legyen. Egy olyan európai valóságban, ahol a társadalom tagjainak jó része keresi a helyét, még fontosabb az egyházak társadalomformáló hatása és ereje.

Közösségeinken keresztül igyekszünk erősíteni a mai, rohanó világban egyre inkább hiányzó személyes kapcsolatokat.

Hogyan van jelen az egyház a családok életében?

Ahogy Szent II. János Pál pápa is nevezte, a család mint „miniegyház” az alapja minden társadalomnak, nemzetnek, valamint az egyházi közösségeknek is. Rendkívül fontos számunkra a családok megerősítése, védelme, megsegítése.

Saját fenntartású intézményeinkben a bölcsődétől kezdve az óvodán, általános és középiskolán keresztül az egyetemig lehetőségünk van a keresztény, katolikus értékközpontú nevelésre. Olyan értékrendet igyekszünk átadni a jövő generációja számára, amely iránymutatást és segítséget ad abban, hogy Magyarországon egy szilárd alapokon álló társadalom tagjai lehessenek.

Hogyan tudjuk támogatni a katolikus egyház oktatási-nevelési, karitatív, szociális és egészségügyi tevékenységét?

Ezen feladataink elvégzéséhez anyagi erőforrásra is szükség van. A katolikus egyház értékrendjével és szellemiségével egyetértők közül még mindig sokan nem tudják, hogy adójuk egyházi 1%-áról a Magyar Katolikus Egyház szolgálatainak támogatására is rendelkezhetnek. Az sem köztudott, hogy a nullás bevallás is számít, hiszen az állam a támogatás szétosztásánál figyelembe veszi a felajánlók számát is. Minél többen támogatnak minket, annál nagyobb mértékben tudunk hozzájárulni intézményeink működéséhez, ahol oktatási-nevelési, karitatív, szociális és egészségügyi tevékenységet folytatunk a társadalom javára. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy ne feledkezzünk el a második 1 százalékról sem, amelyet civil szervezetnek ajánlhatunk fel.

A Magyar Katolikus Egyház intézményei között is találhatunk ilyen kedvezményezetteket, például a Katolikus Központi Alapítványt, amely a nehéz anyagi helyzetben lévő, katolikus vallású középiskolás diákok és főiskolai, egyetemi hallgatók tanulmányait támogatja ösztöndíjjal immáron több mint húsz éve.

Mi a katolikus egyház küldetése itt és most?

Szent János apostol írja, hogy Isten a szeretet. Mi ezt a küldetést vállaltuk magunkra, a szeretetet hirdetjük az egész világnak. Erről a szeretetről úgy tudunk a legjobban tanúságot tenni, ha szeretünk másokat. Az egyház a papok és hívek közössége. Közösen vagyunk felelősek az egyházért, küldetésének betöltéséért. Mindannyiunknak tisztelettel, odafigyeléssel, szeretettel, segítő kéz nyújtásával, a kapott feladatunk minél jobb elvégzésével kell jelen lennünk abban a közösségben, amelynek tagjai vagyunk.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top