Nehéz szavakba önteni, milyen poklon mentem keresztül miattad. Ez a levél csak egy újabb kísérlet arra, hogy valahogy rendezzem a bennem dúló káoszt. De a próbálkozás még mindig jobb, mint ha feladnám.
Néha azt kívánom, bár te is átélnéd mindazt a fájdalmat és küzdelmet, amit okoztál nekem. Sok évig tűrtem a bántalmazást, mert hittem abban, hogy egy ponton megszűnik majd. Mindig azt gondoltam, hogy valami több van benned, és csak elég mélyre kell ásnom ahhoz, hogy előhozzam belőled az igazi énedet. De nincs benned jó, folyamatosan kihasználtad a naivitásomat, és végül leromboltad teljesen az ártatlanságomat.
Azt hitted, erős vagy, ha megversz? Azt gondoltad, én vagyok a gyenge, mert áldozatot játszom? Az az igazság, az áldozataid mindig feletted fognak állni minden szempontból.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem gondoltam a bosszúra. A fejemben a legkülönfélébb jelenetek kergették egymást, hogyan állhatnék bosszút rajtad, de mindig észhez térítettem magam. Talán csak túl fiatal vagy túl bölcs voltam ahhoz, hogy erre pazaroljam az energiáimat. Tudtam, ha lesüllyedek a szintedre, akkor nem vagyok jobb nálad. Márpedig abban az egyben mindig biztos voltam, hogy soha nem akarnék rád hasonlítani.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Sokszor tépelődtem magamban, hogy vajon mások is ezeket a dolgokat művelik egymással, amikor szerelmesek? Azt gondoltam, biztos nem tudok eleget a szerelemről. Mindig azt mondtad, hogy:
Ha nem idegesítettél volna fel, nem ütöttelek volna meg.
Minden esetben találtál kifogást, és olyan sokszor megismételted, hogy egy idő után elhittem, hogy minden az én hibám.
De mára eljutottam odáig, hogy úgy döntöttem, nem hibáztatom magam tovább. Az elejétől fogva nem az én hibám volt, hogy bántalmaztál. Semmi sem lehet indok arra, hogy bánts az öklöddel vagy a szavaiddal, mindegy, mit csináltam vagy mondtam.
Nem én vagyok az oka, hogy nem tudod kezelni az indulataidat, és elveszted a fejedet. Nem én testesítem meg a gyűlöletedet és hamis büszkeségedet. Nem vagyok gyenge, és nem vagyok mindaz, aminek neveztél.
Nem hagyom tovább, hogy meghatározd, ki vagyok. Én határozom meg önmagam. Sokkal több vagyok, mint a sebhelyek, melyeket a testemen és lelkemen hagytál magad után. Olyan ember vagyok, akit szeretnek a közelükben tudni az emberek, mert vicces, szerethető és megbocsátó vagyok.
Remélem, hogy a szívem sebei gyorsabban gyógyulnak majd, mint a testemen lévők. Minden szálat elvágtam köztünk, hogy esélyed se legyen utánam jönni és bocsánatért esedezni, ahogy szoktál. Már késő, már ráébredtem, mit tettél velem. De megbocsátok, nem azért, hogy neked jobb legyen, hanem azért, mert szabad akarok lenni végre.
