Amanda életére tört 300 éve halott exférje

nlc | 2019. Május 27.
Folytatódik az ír nő és a 300 éve élt kalóz kísértetének szerelmi drámája...

Az ír Amanda Teague az elmúlt hónapokban azzal szerzett magának néhányszor 15 perc hírnevet, hogy szerelembe esett, majd feleségül ment egy 300 éve halott, Jack nevű kalóz kísértetéhez, azt hitte teherbe esett tőle, nem egészen egy év után azonban a házasság véget is ért. Aki azt hitte, ebben a történetben csak ennyi volt, nos, az bizony tévedett. A 47 éves nő ugyanis újra hallat magáról, ezúttal azt állítja, hogy exférje az életére tört.

A bajok már a házasságkötés után két héttel elkezdődtek. Amanda testén elmondása szerint tályogok jelentek meg, és májzsugor alakult ki nála. 

Májusban Amanda vérmérgezést kapott, és majdnem meghalt. Műtétet végeztek rajta, emiatt le kellett vennie a jegygyűrjét, ezek után jött rá, hogy Jack elszívja az energiáit. Megfigyelte továbbá azt is, hogy amikor nem él szexuális életet férjével – mert egyébként igen, élt –, az egészségi állapota javul. 

Amikor mindezzel szembesítette a kísértetet, az megfenyegette, hogy megöli őt, ha megpróbálja felbontani spirituális szövetségüket.

Bár Amanda igyekezett megmenteni a házasságát, ez végül nem sikerült. Állítása szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a kutyája, Toby elpusztult.

„Rémisztő volt látni egy másik oldalát annak a gyönyörű szellemnek, akit korábban ismertem. A szívem mélyén azonban tudtam, ha nem szabadulok meg tőle, az egészségem annyira megromlik, hogy talán meg is halok” – fogalmazott.

Amanda végül elhegyta Jacket, azóta drasztikusan javul az állapota.

Jelenleg itt tart a sztori, de van egy olyan érzésünk, hogy nincs még vége, fogunk még hallani Amandáról…

via

(Nyitókép: iStock)

Exit mobile version