Természetesen a Mátra Múzeumban (x)

Mondták, van gyönyörű kertje, játszótere, pálmaháza élő állatokkal, egy igazán nagy természettudományi kiállítása, ahol a gyerekek „testközelben” ismerkedhetnek a természettel. Biztosan tetszeni fog a kicsinek. Mindemellett közel van, vacsorára simán visszaérünk. Így ebéd után elindultunk, és valóban 10 perc alatt Gyöngyösön voltunk. 

Bevallom, meglepett a múzeum, mert hát azt gondoltam, kis város, kis múzeum. De itt egy csodás kertben találtuk magunkat, ahol természetesen a beígért játszótér, egy kedves kis tó — éppen nemrég született kiskacsák totyogtak a partján —, gyíknapozó és két épület várja a látogatókat. Az egyik épület egy három szintes természettudományi pavilon, amiről a szálloda portáján is meséltek nekünk. A másik egy kastélyépület, amelynek üveggel fedett aulájában áll „a mamut”, ami előtt természetesen elkészült a családi fotó. És ezután jött a „csodapalota”!

A teremőr nénik invitáltak, hogy nézzük meg a most nyílt természettudományos élményteret. Különleges alkalom, hiszen a nagyközönség még csak hétvégén látogathatja. Jókor jöttünk. … És elindultunk egy bányába, vissza a földtörténeti múltba. Nekem a múzeum mindig azt jelentette, hogy vannak a vitrinek, abban a tárgyak, amit meg lehet nézni. Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Itt már az első teremben megtapogathattunk egy hatalmas, szikrázó kalcitot, később kézközelbe kaptunk egy bivalykoponyát, és a tapintási lehetőségek koronájaként egy mamutfogat és egy hatalmas agyart. A mi gyerekeink már éjjel-nappal a számítógépet bújják. Nos ebben itt nem volt hiány, a problémát az jelentette, hogy a bányászeszközöket bemutató képernyőt nyomogassuk, vagy a tengeri állatok hangját próbáljuk-e felismerni egy másik számítógép segítségével, illetve meg tudjuk-e fejteni, hogy a földtörténet során melyik állat mikor élhetett.

Miután az egyik teremben megtapogattuk a mamutcsontokat és megnéztük a vonuló mamutcsordát felfedeztünk egy „homokozót”, vagyis egy olyan asztalt, amiben homok van és ahogy kézzel építjük belőle a dombot, hegyet, egy számítógép és egy vetítő segítségével úgy alakul szemünk előtt egy „valódi” domborzat. Barna hegyek, zöld síkságok és ahonnan kikapartuk a homokot, a kék tengerek. Csak álltunk ott és homokoztunk, mint kiskorunkban, de itt láttuk ahogy fehéredik a hegytető, amin megjelenik a „hó”, vagy kialakul a mélyedésben a tavacska.

Nálunk otthon a szelektív szemétgyűjtés evidens dolog. Már a gyerek is tudja, hogy nem dobjuk az üveget a papírok közé, sem a villanykörtét a háztartási szemetesbe. Van itt ilyen játék is! Kapsz szelektív kukákat és melléjük „szemetet”. Találd ki melyiket, hová kell tenni! Úgy repült el három óra hossza, hogy észre sem vettük.

Sajnos a múzeum 5 órakor bezárt, mi viszont még nem néztünk végig mindent. Nem láttuk a Földön található meteoritok nyomát, nem régészkedtünk, nem játszottunk a velencei asztalon. Bár a gyerek kedvéért jöttünk, de mi is sokat tanultunk. Nekünk ugyanolyan élvezetes volt, mint neki. Nem kellett okos felnőtteknek lennünk, hanem vele együtt fedezhettük fel a múlt titkait. Együtt!… És ez a legfontosabb. Szóval ide még mindenképpen visszatérünk.