Meghalt a kislány, akit 16 órára a kocsiban hagytak a szülei

Suhajda Zoltán | 2019. Június 11.
Állítólag mindketten azt hitték, a másik kivette a gyereket az autóból.

Az első születésnapja előtt egy nappal meghalt egy kislány Missouri államban, mert a szülei 16 órára az autójukban hagyták.

A tragédiát az okozta, hogy mindkét szülő azt hitte, a másik kivette a kocsiból a kis Joseline-t – mondta az édesanya. Az viszont nem derült ki, hogyan nem tűnt fel egyiküknek sem a gyerek hiánya ilyen hosszú időn keresztül.

A gyereket járókelők találták meg a bezárt autóban, ekkor 26 fok volt a kinti hőmérséklet. A helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni rajta.

A szülők teljesen összetörtek kislányuk elvesztése miatt. Nem tartóztatták le őket, de gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják mindkettőjüket.

(Metro)

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Exit mobile version