nlc.hu
Család
Ikerlányok, akik nemcsak egyformák, de ugyanazt az életet is élik

Ikerlányok, akik nemcsak egyformák, de ugyanazt az életet is élik

Shanae és Renae Nel 19 éves egypetéjű ikrek, akik tavaly döntötték el, hogy ezentúl mindent együtt csinálnak.

Shanae és Renae Nel egypetéjű ikrek, akik elmondásuk szerint a középiskolában még nagyon szerettek volna különbözni egymástól. Tavaly a lányok viszont úgy döntöttek, mindent együtt csinálnak: a hajhosszabbításuk és hajuk árnyalata ugyanolyan, egy iskolába, egy szakra járnak, egyforma ruhát, sminket hordanak, mindig, mindennap ugyanazt eszik, mint a másik. Mint mondják, nagyon ritkán vitatkoznak össze, akkor is apróságokon. De ezzel mindenki jobban jár, hiszen mindent tudnak a másikról.

Egy anyajegy árulja csak el a lányokat: Shanae-nek a nyakán van egy, Renae-nek a szája alatt. Természetesen mint minden iker, ők is bevetették az iskolában a cserés csínyeket, elmentek egymás óráira is, de a különbséget nem vették észre a tanáraik. A két 19 éves lány egyelőre szingli, de azt mondják, hogy érdekes módon a fiúk tudják, ki kicsoda, valószínűleg azért, mert ha közelebbről megismerik a lányokat, kitűnnek a viselkedésbeli különbségek. Shanae ugyanis kicsit szeleburdi, míg Renae szuper szervezett.

via

(Nyitókép: Shanae and Renae Nel /Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top