Család

Így örültek a kiskacsák, amikor viszontlátták felgyógyult tesójukat

A betegsége miatt el kellett hagynia családját a kiskacsának, felépülése után testvérei izgatottan várták visszatérését.

Chad Emrick egy lakóparkban él, a környéken kacsákkal is lehet találkozni. Egy nap a floridai férfi észrevette, hogy az egyik kiskacsa beteg, és nem tud járni. Rögtön tudta, hogy cselekednie kell. Chad egy dobozba tette a madarat, és felvette a kapcsolatot a helyi vadállat-rehabilitációs szakemberrel, akitől megtudta, hogy szegény jószág valószínűleg botulizmusban szenved, amit élelmiszer okozhat. Szerencsére azonban éppen időben került orvoshoz a kiskacsa.

Körülbelül egy hét szakértő gondoskodás után meggyógyult, a gondozó Chadet is értesítette, hogy tartson velük, amikor visszaviszik családjához. A kiskacsa testvérei már várták őket, és hamarosan egy imádni való találkozás bontakozott ki Chad szeme előtt:

A meghatódott férfi reméli, tapasztalata másokat is ösztönözni fog arra, hogy támogassák a vadon élő állatok rehabilitációjában közreműködő szakembereket, akik mindennap azon dolgoznak, hogy minden ehhez hasonló történet ilyen boldog véget érjen.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top