nlc.hu
Család
Zseniális iskolakezdési ötlet egy anyukától

Zseniális iskolakezdési ötlet egy anyukától

A most még túlméretezett pólón megemlékeznek minden évben az első iskolai napról – egészen az érettségiig.

Carina Cansino, a fiatal texasi anyuka szuperkedves ötlettel rukkolt elő: egy felnőtt méretű pólóra évszámokat nyomatott, hogy minden évben megjelöljék kisfiával, Gusszal az év első tanítási napját.

Az anya–fia páros minden tanítási év kezdetén egy tenyérnyomatot tesz a pólóra, majd le is fényképezik – természetesen benne Gusszal.

Terveik szerint ezt a hagyományt 2023-ig folytatják, egészen Gus érettségijének napjáig – így kísérve végig a most még kisfiú iskolai éveit.

Eddig két tenyérnyom van a ruhadarabon, amelybe még bőven belenőhet a kisiskolás fiú.

Az emberek imádták az ötletet, több mint 178 ezer lájkot kapott a Twitteren.

(via)

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top