Család

Megalázták a buszon a segítséggel élő lányt

Az utasok káromkodtak, és kiabáltak vele.

Az utasok megalázták a 18 éves Martha Pugh-Jones-t egy bristoli buszon, mikor a lány helyet foglalt a segítséggel élőknek fenntartott elsőbbségi ülésre. Annak ellenére tették mindezt, hogy Martha a rejtett fogyatékossággal élők jelvényét viselte – írja a Mirror.

A tinilány krónikus fáradtság szindrómával és poszturális orosztatikus tachycardia szindrómával él, amely szívrendellenességeket okoz, amikor áll vagy mozog.

A betegsége olyan súlyos, hogy abba kellett hagynia az iskolát, miután az első tünetek 18 hónappal ezelőtt jelentkeztek. A kimaradt év után most szeptemberben kezdte újra a tanévet, ezért kell tömegközlekedést használnia.

Egy anyuka leült mellém a gyerekeivel, és a többi utas elkezdett kioktatni, miért nem adom át a helyet a gyerekeknek. Nem tudok sokáig állni, a buszút viszont 45 perces” – mondta a megalázott lány. Hiába mutatta fel jelvényét, és próbálta elmagyarázni, miért ül az elsőbbségi helyen, egy ember különösen agresszíven viselkedett. Legalább félóráig üvöltözött és káromkodott. „Amikor felálltam, hogy leszálljak, utánam kiáltott, »Látod, még is tudsz te járni! Nincs neked semmi bajod!«” – tette hozzá a tini.

Martha most arra kéri Bristol polgármesterét, hogy tegyenek további lépéseket a tömegközlekedésben a rejtett fogyatékosság elismeréséért, és azért, hogy ne forduljon elő több ilyen eset. Londonban és Manchesterben ugyanis minden elsőbbségi ülésen feltüntetik, hogy a fogyatékosság nem mindig nyilvánvaló. A lány kampányának köszönhetően Bristolban is elkezdenek olyan kártyákat bevezetni, amelyeket a jelvénytulajdonosok megmutathatnak a járművezetőnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top