Megható dolgot tettek a rendőrök az anyával, aki szabálytalanul autózott az ikreivel

nlc | 2019. Szeptember 26.
Büntetés helyett ezúttal tényleg azt tartották a legfontosabbnak, hogy a kicsik biztonságban utazhassanak.

Múlt pénteken a Georgia állambeli Savannah város rendőrei megállítottak egy fiatal nőt, mert nem volt rendszám az autóján. A járőrök észrevették, hogy a kocsiban egy egyéves ikerpár ül, de nem gyerekülésben.

Kiderült, hogy a 21 éves anya előző kocsiját nemrég lopták el, ezért nem volt rendszáma sem, és most kezdett az új munkahelyén. Ezek után a rendőrök a büntetés és a szigor helyett nagyon emberi módon viselkedtek.

Steve Bland tizedes elment venni két gyerekülést az ikreknek, addig a két másik rendőr, William Daniels és Austin Neumann nyugtatta és szórakoztatta a kicsiket. Később a rendőrök szakszerűen beszerelték a két gyerekülést.

Az egyik rendőr felesége is büszkén tette ki a Facebookra, ahogy a férje – aki hamarosan apa lesz – a kezében tartja az egyik kisgyereket. Kelsey Neumann azt mondta, a gyerekek sírtak, és nem tudták, mi történik velük, de végül megnyugodtak. Azt is hozzátette, hogy nem is várt mást a férjétől és a társától, mindig így viselkednek.

A kommentelők el voltak ájulva a rendőrök gesztusától, és dicsérték őket, hogy az ész nélküli büntetés helyett tényleg segítettek, hogy a gyerekek biztonságban utazhassanak.

(Yahoo Lifestyle)

Exit mobile version