Család

Veterán tűzoltó segített a kétségbeesett anyán

Húsz percig szerelt a mínuszokban.

A háromgyerekes Crystal Holland nem tudta megfelelően visszahelyezni a kocsijából kivett gyereküléseket. De nem volt mit tenni, el kellett jutnia a gyerekekkel az óvodába és iskolába, ezért betette, ahogy tudta, majd elhajtott velük.

Az iskolához érve meglátta egy másik gyerek nagyapját, az észak-karolinai tűzoltóság veteránját, Chuck Loy-t. Crystal odasietett a férfihoz, hogy megkérdezze tőle, tart-e aznap ülésellenőrzést a burlingtoni tűzoltóság.

Loy ahelyett, hogy oda küldte volna, úgy döntött, maga helyezi be biztonságosan az üléseket. Loy azt mondta, a gyerekek biztonsága az első, egy tapodtat se mozduljon, majd ő megcsinálja. Mínuszokban, 20 percig igazgatta őket addig, míg tökéletesen nem illeszkedtek.

Crystal a történteket megosztotta Facebookon, hogy mindenki láthassa, milyen önzetlen jó cselekedetben volt része.

Arról, hogyan és milyen szempontok alapján válasszunk megfelelő gyerekülést, ebben a cikkünkben írtunk.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top