Család

„Négy kis csodát kaptunk” – megszólalt a debreceni négyes ikrek apukája

Számítottak rá, hogy ikreik lesznek a mesterséges megtermékenyítés miatt, csak nem pont négyes ikrekre.

Mint arról beszámoltunk, négyes ikreknek adott életet a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában Nagyné Kozák Anita. A 26 éves, Békés megyei anyuka és a csöppségek, Anita, Anna, Panna és Richárd is jól vannak, várhatóan pár héten belül elhagyhatják majd a kórházat.

 A magzatokat császármetszéssel segítették világra, a párnak a négyes ikrek az első gyermekeik.

 „Először megdöbbentünk, nem így terveztük a családalapítást. Az viszont tagadhatatlan, hogy több gyereket szerettünk volna, az élet pedig végül egy csomagban adta meg azt, amire mindig is vágytunk”vallotta be a Blikknek az újdonsült édesapa, a 33 éves Nagy Richárd. Mint mondja, szuper érzés édesapának lenni, és rettentően büszke a feleségére, aki elképesztően küzdött mindvégig.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top