Család

Temetői botrány: idegen nevet talált nagyszülei urnasírján

Megijedt a család, hogy az urnákat is összecserélték.

Nem hitt a szemének egy család a budapesti Új köztemetőben. Az urnafalban, a táblán hiába keresték hozzátartozóik nevét a megszokott helyen, egy teljesen idegen név köszönt vissza rájuk – írja a Bors.

 „A szerződésünkön feltüntetett szám alapján leellenőriztem az urnafülkét, ahol a nagyszüleim földi maradványainak lenniük kell, hogy nem tévedünk-e, és tényleg egy másik ember nevével ellátott fedlapot találtam behelyezve. Nem volt beragasztva, csak úgy be volt állítva” – mesélte felháborodva Zoltán, aki megnézte a fülkében lévő urnák alját, ugyanis mindig odatesznek egy címkét, amin az elhunyt neve szerepel. A fülkében lévő egyik urnán a nagymama neve volt, ám a másikon nem volt címke, így a család csak reménykedni tud, hogy az a nagyapáé.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-nél állítják, az elhunytak mindkét család esetében a megfelelő helyen vannak, az urnákat nem piszkálta senki. „A zárólap egy korábbi temetéshez készült, és az érintett másik család már egy új zárólapot készíttetett azóta. A család vélhetően a fülkesor mellett hagyta a már szükségtelenné vált zárólapot” – közölték a temetkezési intézetnél.

Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Mohai Balázs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top