Így tudja túlélni a gyászt a nő, akinek motorbalesetben hunyt el a férje

nlc | 2019. November 07.
Emléket állít neki minden házassági évfordulón.

Két hónappal második házassági évfordulója után hunyt el motorbalesetben a 25 éves Eric.

Felesége, a kanadai Vanessa Lanktree most 29 éves, és minden évben lefotózza magát a menyasszonyi ruhájában, amiben 2012-ben Eric oltár elé vezette.

Vanessára, aki fotóművész, azóta újra rátalált a boldogság, de párja, Kurtis Ibster egyáltalán nem akarta, hogy megszakítsa a hagyományt, amivel első szerelmének állít emléket. Sőt, idén ő készítette a fotókat.

Vanessa 16 évesen ismerte meg Ericet, igazi gimis szerelem volt az övék. A férfi tűzoltó lett, de egy sajnálatos motorbalesetben elhunyt. Vanessa nem tudta felfogni a dolgot, a gyász elborította. Felvette a menyasszonyi ruháját, és akkor jött rá, hogy ettől egy kicsit jobban érzi magát. Így a konyhában táncolni kezdett.

Azóta hagyomány lett a táncból és a ruhából is, amit nem akar megszakítani, így emlékezve férjére.

(via)

(Kiemelt kép: Facebook)

Exit mobile version