Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Olaszországban törvényt vezettek be az autóban felejtett gyerekek életének megóvásáért

Mostantól minden autóba vészjelzőt kell szerelni, amiben négy év alatti kisgyerekeket szállítanak.

Kisgyerek autóban felejtésére figyelmeztető vészjelző felszerelését tettek kötelezővé Olaszországban, hogy elejét vegyek a gépkocsiban hagyott gyerekek halálának a nyári hőségben –  írja az MTI.

Fotó: Unsplash

A vészjelző rendszert, amelyből már többféle is kapható Olaszországban, a négy év alatti gyerekek esetében kötelező használni. Az ötven euró körüli áron kínált szerkezet megvásárlását az állam 30 euróval támogatja. Aki enélkül szállít négyévesnél kisebb gyermeket, 81-től 326 euróig terjedő pénzbüntetést kaphat.

A szerkezet hang- és fényjelzéssel, rezgéssel jelzi, ha a gyerek bent marad az autóban. A vészjelző a mobiltelefonnal is összeköthető, így a szülők sms-ben vagy a mobilapplikációk üzenőfórumain is kaphatnak értesítést arról, hogy az autóban felejtették a gyereküket.

Európában és vélhetően világviszonylatban is Olaszország az első ország, ahol ilyen jogszabály lépett életbe – jelentette ki Andrea Albanese, a törvény egyik kezdeményezője. A férfi kétéves kisfia meghalt, amikor apja 2013-ban több órára magára hagyta az autóban. Albanesét a bírák felmentették a hanyagságból elkövetett emberölés vádja alól, mert egy pszichiáter azzal érvelt, hogy a férfi feledékenységét disszociatív amnézia okozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top