nlc.hu
Család
Rak pénzt a kormány a cukorbeteg gyerekek ellátásába

Rak pénzt a kormány a cukorbeteg gyerekek ellátásába

Felülvizsgálja az eddigi intézkedéseit, és jelentős támogatást juttat a kormány az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik számára.

Miután az ombudsman is vizsgálódott a gyermekek otthongondozási díja (gyod) és az ápolás díj szakértői szempontrendszere miatt, a kormány úgy döntött, felülvizsgálja azt, és az az 1-es típusú diabéteszes gyermekek szülei indokolt esetben január 1-jétől továbbra is kapjanak gyod-ot.

Igyekeznek könnyíteni (Profimedia)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint a határozat 3500-4000 gyermeket érint. A kormányhatározat szerint a jelenleg nagyjából 800 gyermek által használt inzulinpumpa és a hozzá tartozó kiegészítők egységesen 98 százalékos támogatással, vagyis 4 évente 5000 forintért lesznek rendelhetők – bizonyos előfeltételek teljesülése esetén – a 18 év alatti vagy a nappali tagozaton középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat folytatók számára tanulmányaik befejezéséig.

Mindezek mellett meg fogják oldani az 1-es típusú diabéteszes gyermekek napi ellátását a köznevelési intézményekben – tudatták –, felülvizsgálják a közétkeztetésre vonatkozó szabályokat, megteremtik a feltételeit annak, hogy a szülők által beküldött ételeket az intézményekben megfelelően lehessen tárolni, hűteni, melegíteni és tálalni, és bővítik a diabétesszel élők táborozási és sportolási lehetőségeit. Továbbá fejlesztik a gyermek diabétesz centrumokat, illetve évente 100 millió forintos pályázatot írnak ki diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top