nlc.hu
Család
Mérföldkőhöz érkezett a Bátor Tábor, Tetris-kihívással ünnepeltek

Mérföldkőhöz érkezett a Bátor Tábor, Tetris-kihívással ünnepeltek

Így emlékeztek meg arról, hogy a tízezredik táborozó érkezett hozzájuk.

Idén novemberben érkezett meg a Bátor Táborba a tízezredik táborozó, amit Tetris-kihívással, azaz a tábori kellékek felsorakoztatásával ünnepelt meg az idén nagykorúvá vált, 18 éve működő alapítvány.

A képpel üzenik, hogy minden egyes daganatos és krónikus betegséggel küzdő kis beteget millió élmény vár a hatvani bázisukon, ahol akár fél kézzel íjászkodhatnak, nem számít, ha kerekesszékben ülnek, mert azzal is felfedezhetik a magaskötélpályát, vagy a mankót eldobva önkéntesek segítségével rophatják a tábortáncot megannyi sorstársukkal.

A táborozók úgy emlékeznek vissza az ott töltött napokra, mint „esély” és „újjászületés”, a hosszú kórházi kezelések után „egy sziget, ahova a hajótörött kiúszik”.

A közösség ereje meghatározó számukra, egy idei akadémiai kutatás azt is kimutatta, hogy a táborozók még felnőttkorukban is nagyban a tábor hatásának tulajdonítják, hogy tisztelik és elfogadják a sokféleséget, képesek önfeledten megélni a pillanatot, és ami a legfontosabb: kitartóan és bátran állnak az életben felmerülő nehézségekhez.

A szervezet 2015 óta a játék gyógyító erejét már a kórházakba is elviszi, hogy az ott küzdő hősöknek is megmutathassák: a felhők fölött mindig süt a nap.

A Bátor Tábor programjai ingyenesek, minden kiadásukat magánszemélyek és vállalkozások támogatásából fedezik. Havi rendszeres adományoddal te is segíthetsz nekik, hogy ígéretet tehessenek a következő tízezer súlyosan beteg gyereknek is, hogy a tábor kapui nyitva állnak majd előttük is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top