Mi lehet az oka annak, hogy pontosan abban a két hétben, amikor a legtöbbet kellene pihenni, és a legjobban kellene éreznie magát mindenkinek, sokan mégis pokolnak élik meg a szabadságot? Hárman osztották meg velünk álnéven, miért utálják az év végi hosszú szabadságot. Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon a mi családunkban vannak-e olyanok, akik valamilyen okból esetleg ugyanígy szenvednek a családi együttlétek alatt, esetleg az ünnepi asztal mellett.
Nyaralni más, mint karácsonyozni
Gábor programozó, nős, három kisfiú édesapja. Tavaly karácsonykor úgy döntött, hogy ezentúl önként jelentkezik több ügyeletre is a munkahelyén, és annak ellenére bemegy majd a céghez dolgozni, hogy ilyenkor otthonról is elintézhetné a munkáját, hiszen az ügyfelek is a szabadságukat töltik, nem nagyon szokott probléma adódni. „Le kell szögeznem, hogy szeretem a családomat. A feleségem egyáltalán nem egy hárpia, aki elől menekülnie kell az embernek, a gyerekeim se őrjöngő vadállatok, de a karácsonyi otthonlét nem nekem való. Nyaralni tudok velük két hetet, otthon lenni viszont nem.”
Az apa szerint a gondok már az ünnepek előtt rendszeresen elkezdődnek azzal, hogy ajándékot kell vásárolni, majd ki kell találni a menüt, aminek igazából semmi értelme sincs, mert évről évre ugyanaz készül, legfeljebb annyi a különbség, hogy egyik évben náluk van halászlé és a szülőknél rántott hal, a másik évben fordítva. A menü kiötlése még a legkisebb probléma, de be is kell vásárolni hozzá, és Gábor szerint nem létezik olyan áruháza vagy piaca Magyarországnak, ahol mindent egy helyen be lehetne szerezni. Decemberben már parkolni is macerás a bevásárlóközpontok előtt, aztán jön a vásárlás rémálma, végül a sorban állás.
Mire elérkezik a szenteste, mindenki a háta közepére kívánja az egészet, de akkor még csomagolni kell, szép ruhába kell öltözni, sőt valakinek fel kell díszítenie a fát, és meg kell főznie a vacsorát. „Nem akarok demagóg, esetleg Amerika-ellenes lenni, de leginkább a hollywoodi filmeknek köszönhetjük ezt az egész decemberi poklot. Azokban van akkora felhajtás, amekkorát magának az elnöknek sem kellene csinálnia, mégis utánozni akarjuk. Az esti boldog koktélozgatást, a fenyőfa alatt heverészést és a pulykasütést is.”
Azt nem tudom, tudja-e valaki, hogy a magyar sütőkbe be sem fér a bébipulyka? De nekünk pulyka kell, mert azt látjuk a tévében.
Tavaly Gábor rádöbbent: nemcsak hogy nem tud tizenkét napig boldog lenni otthon, de nem is tud úgy csinálni, mintha az lenne. Ő valóban fáradt, és leginkább aludni szeretne, vagy a kanapén félálomban filmeket nézni. Ezzel szemben minden napra van valamilyen program. Vagy hozzájuk jönnek a nagyszülők, persze külön napon, mert egyszerre nem is férnek el, és nem is kedvelik egymást annyira, vagy ők mennek a nagyszülőkhöz. Utána következnek a testvérek és a felesége keresztanyja.
Mindenhol enni kell, ugyanazt az ételt, csak különböző változatban. És ezek a látogatások nem 30 percesek, hanem minimum háromórásak, csak hogy mindenki érezze, valóban szeretik. „Ahhoz képest, hogy egész évben eszembe se jutnak a gyorséttermek, december 28-ra már embert tudnék ölni egy sajtburgerért. Vagy bármiért, csak ne halászlé, töltött káposzta és zserbó legyen. Arról nem is beszélve, hogy a gyorsétteremben nem kell megosztanom senkivel az asztalomat.
Egész szabadság alatt tulajdonképpen semmi mást nem csinálunk, mint asztaltól asztalig járunk.
Nem értem, hogy miért ne lehetne kirándulni, moziba menni, esetleg pizzát rendelni főzés helyett.”
Mint a ketrecbe zárt oroszlán
Marci cégvezető. Azt vette észre, hogy évek óta végigveszekszik az ünnepeket a feleségével. Ez azért meglepő, mert év közben még vita is alig van köztük, a karácsony viszont rendszerint hatalmas veszekedésekkel, duzzogásokkal, sőt külön alvással telik. A felesége a „karácsonyfelelős”, mert Marci felől akár el is maradhatna az ünnep. „Én csak azt szeretném, hogy pihenjünk.
Legyen olyan, mint egy nyári szabadság, csak hidegben.
Nekem nem kell ajándék, nem viccből mondom azt, hogy a legtöbb, amit kaphatok, az a nyugalom. De nekem se kelljen már órákig a webshopokat bújnom!”
Rendszerint már az ünnepek előtt összeugranak, amikor megbeszélik, hogy mikor kinek a családjával ünnepelnek majd. Míg Marci szerint elég lenne egy nagy közös karácsony, addig a felesége ragaszkodik hozzá, hogy a szentestét kettesben töltsék, és mindkét szülőt látogassák meg. Nem meri elmondani a feleségének, hogy megőrül az aggodalmaskodó anyósától, és nem akar fél liter töményet meginni egy délután, még akkor sem, ha az apósa minden kör előtt elkiáltja magát, hogy „a Jézuskára!”.
A második veszekedés általában valamelyik szülőnél tett látogatás után következik, vagy azért, mert nem volt túl kedves az anyósával, vagy mert az anyós tett valamilyen megjegyzést a menyére. Természetesen mindenki másképp hall mindent, de a vége mégis mindig vita lesz. „Harmadik nap már úgy érzem otthon magam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán.
Muszáj elmennem a barátaimmal meginni egy sört, vagy lejátszani pár kört a konzolon.
Engem nem zavarna az sem, ha a feleségem is elmenne ilyenkor a barátnőivel, de valamilyen titkos globális összeesküvés részeként minden nő a családjával akar lenni december 23. és január 2. között. Irigylem azokat, akik dolgoznak két ünnep között. Persze nem végig, de legalább egy napot olyan jó lenne nekem is elmennem. Sajnos a cégünk saját döntésre teljesen leáll év végén. Nem tehetem meg a kollégáimmal, hogy behívom őket ilyenkor dolgozni. Lehet, hogy ők élvezik ezt a két hetet.”
Két hét túl sok egymásból?
András is inkább nyaralásra használná fel a szabadnapjait, mert akkor nem kell elviselnie a távolabbi rokonokat. Mivel év közben öltönyben dolgozik, az ünnepek alatt szeretne valami lezser, sportos ruhában lazítani. A felesége családjánál viszont ilyenkor a nők kisestélyiben vannak, a férfiak pedig a legjobb öltönyükben. „Az öltöny nem a kanapén való ücsörgésre lett kitalálva. Már az is kényelmetlen benne, ha betolok egy nagyobb adag töltött káposztát.
Ráadásul egy egész munkanapnyi időt kell eltöltenem olyan rokonnak mondott emberek között, akikről semmit nem tudok, de beleszólnak az életembe, turkálnak a pénztárcámban, és viccesnek gondolják, hogy potenciaproblémát sejtenek a gyerektelenségük mögött.
Az én rokonaim kevésbé flancosan öltözködnek, de tanultak legalább jó modort. Tényleg nem tudom, hogy hol van előírva az, hogy decemberben minden rokonhoz jó pofát kell vágni.”
András bevallja, hogy a két hét otthonlét neki olyan hosszú, hogy még a feleségében is észrevesz minden hibát a végére. A negyedik nap már idegesíteni kezdi, ha piszkálja a körmét, vagy ha túl hosszú ideig sminkel, vagy túl sok desszertet eszik. Tavaly pont a desszert miatt alakult ki közöttük a legnagyobb veszekedés, a felesége ugyanis november óta diétázott, amivel nagyon jól haladt. Az egyik családi vacsorán viszont már a harmadik zserbót ette, amikor a férje megjegyezte, hogy így hamar visszaszedi majd a leadott kilókat. „Nem akartam megbántani, sőt ellenkezőleg! Nagyon becsültem azért, amit elért, és csak aggódtam érte, hogy tönkreteszi az eredményeit. Ennek akkora veszekedés lett a vége, hogy napokig nem is beszéltünk. Persze pont akkor volt a legfeszültebb a hangulat, amikor az én szüleimet látogattuk meg.”
Két hetet még a legszeretőbb családdal is kellemetlen lehet eltölteni. Ha csak egy nyűgös feladat a családlátogatás, akkor mindenki jobban jár, ha egy kis füllentéssel megmenekül a kötelezőnek tűnő látogatástól. Felesleges attól félni, hogy mit szól majd a lemondott rokon. Mindenkinek joga van az év végi pihenéshez, és ahhoz is, hogy jól érezze magát az ünnepek alatt. Ha ehhez kicsit kevesebb rokon, de több alvás kell, akkor inkább válasszuk ezt.