Nem vagyok hajlandó elrontani az ünnepet az anyósom miatt

Karácsonykor rengeteg a családi konfliktus, ami általában annak köszönhető, hogy a családtagok egy része nem kedveli egymást úgy igazán, csak kénytelenek összegyűlni az ünnepi asztal körül, mert úgy illik. Meg kell hívni az undok nagynénitől kezdve a dédipapáig – aki már reggel hétkor részeg, és a környezetét inzultálja – mindenkit, mert ez a hagyomány, és dolgozik a megfelelési kényszer, mutatjuk kifelé, hogy egy család vagyunk. Csakhogy ezzel a saját karácsonyunkat rontjuk el.

Laurának tavaly elege lett, és idén szakít a nagy családi vacsora hagyományával: úgy döntött, hogy nem hívja meg az anyósát a karácsonyi ünneplésre, hogy végre boldog karácsony legyen az a pár nap.

„Tényleg mindent megpróbáltam, nincs tovább, elegem van, nem vagyok hajlandó elrontani az ünnepet többé az anyósom miatt. Tíz éve már annak, hogy minden karácsonykor miatta vagyok idegbeteg, frusztrált, és csak arra jó a látogatása, hogy utána két hétig forrjanak az indulatok bennem.

Gonosz vagyok, mert a férjem is mosogat, rossz anya vagyok, mert a gyerekemtől elvárom, hogy segítsen megteríteni az asztalt, és persze hanyag is vagyok, mert úgy vasalok, hogy ő látja a ráncokat a ruhán. Csúnya és túl nagy a kanapé, amit választottam, és különben is, minek mindig új bútorokat tömni ebbe a kicsi – 80 négyzetméteres – lakásba. Halkan megjegyzem, hogy nyolc év után cseréltük le a régi kanapét, ami már szegény kiszolgálta az idejét, megcincálták a gyerekek rendesen kicsi korukban.

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Öt évvel ezelőtt húzta a száját a karácsonyi menün, mert mindenben volt hús, ezért a következő évben direkt a kedvéért csináltam húsmentes fogásokat, akkor meg azért szólogatott be, hogy a zöldségek túl vannak sütve-főzve, és mit képzelek, hogy a camembert sajthoz neki áfonyadzsemet kínálok. Aztán azt kifogásolta, hogy teljes kiőrlésű lisztben-prézliben sütöttem ki a rántott húst, mert így ehetetlen, és hogy minek követem ezeket a buta fogyókúrás oldalakat, úgysem használ egyik sem, hiszen szemmel láthatóan csak hízni tudok. Ez utóbbi egyébként nem igaz, de melyik nőnek ne esne rosszul, ha az alakját kritizálják? Főleg, ha egy anyós teszi ezt.

Szerintem nem rosszindulatból vagy konfliktuskerülésből nem szól neki, csak annyira megszokta gyerekkorától kezdve ezt a fajta beszólogatást, hogy már fel sem tűnik neki. Utólag viszont mi ketten jól össze szoktunk veszni, miután hazament az anyja, mert elkezdem őt hibáztatni, hogy nem szállt szembe az anyjával, és nem állt ki értem. Kinek hiányzik ez? Nekem nem.

A környezetemben mindenki csitítgat, hogy ne csináljam ezt, meg kell hívni az anyóst is a karácsonyi vacsorára, mert háború lesz a vége, de nem érdekel. Nem fogom elrontani miatta a saját ünnepemet. Mehet hozzá karácsonyozni a fia, és mehetnek az unokái is nyugodtan, de én soha többé nem akarom vendégül látni az otthonomban csak azért, mert ő szülte a férjemet. Nem teszi tönkre több karácsonyomat az anyósom, befejeztem az önkínzást.”