Család

Agyvérzést kapott, ötéves kislánya mentette meg az életét

Igazán szívmelengető történet!

Egy ötéves kislány mentette meg édesanyja életét: amikor látta, hogy valami nem stimmel, azonnal hívta édesapját – írja a Mirror.

Az Írországban, Corkban élő Pryia FaceTime-on hívta édesapját, Damien Galvint amikor édesanyja, Mary elterült a konyha padlóján. „Anya a földön van, és nem tud felállni!” – ismételgette a kislány az apjának, aki csak kivételesen vette fel lánya hívását, mert vezetés közben nem szokott telefonálni. „Rossz érzésem volt, amikor láttam, hogy ő hív. Kértem, mutassa anyukáját, és láttam, hogy Mary nagyon rossz állapotban van… Pár hónappal korábban megmutattam neki, hogyan kell az iPadet használni. Szerencsére sikerült felhívnia a menyasszonyom testvérét, aki a férjével azonnal odament, és hívták a mentőket.”

Mint kiderült, a 35 éves Marynek agyvérzése volt, és az orvosok szerint kislánya gyors intézkedésének köszönhető, hogy életben maradt.

A nő lassacskán, de teljesen fel fog épülni. Még vizsgálják, hogy az agyvérzés kapcsolatban állhatott-e azzal, hogy négy hete hozta világra kisfiát. 

(via)

(Kiemelt kép: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top