Wendy Wisner egy hétéves és egy 13 éves fiú anyja, aki általában szombaton a legidegesebb minden nap közül. Ahogy írja, pont azért, mert a szombattól a pihenést várja az emberek többsége, neki meg csak a rengeteg tennivaló lebeg a szeme előtt, ami hétvégén várja.
„Stresszes és hosszú hetem volt. Mire péntek este lett, alig bírtam nyitva tartani a szemem az esti tévézés közben, azon ábrándoztam, milyen lesz a hétvégém. Gondoltam, majd elolvasok egy könyvet, mókázok a gyerekeimmel, és még egy kis semmittevést is beiktatok pihenésképp. Ennek az lett a vége, hogy szombat reggel – és ez történik minden szombat reggel –, ahogy kinyitottam a szemem, elárasztottak az otthoni tennivalók. Ettől pedig még jó, hogy ideges vagyok.
Hét közben nem nagyon jut időm a takarításra, úgyhogy a szombat délelőttöm a suvickolásról szól. Azt mondják, fogjuk fel a takarítást énidőnek, de ez egy nagy marhaság. Az egész egy végeláthatatlan robotolás. És még ott a mosás, a bevásárlás, a gyerekek házi feladata, a fürdetés és az a csillirádnyi feladat, ami most nem is jut eszembe. A hétvége nem a stresszoldásról szól, hanem a stressz helyett egy új érzelem lép színre: a düh.
Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash)
Mindenkire dühös vagyok hétvégén. Akkor meg pláne dühös leszek, amikor a férjem megkérdezi, miért vagyok ideges. A múltkor erre a kérdésre elbőgtem magam, és elmondtam neki, hogy nem akarok ilyen dühös lenni, de egyszerűen annyi a dolgom hétvégén, hogy felrobbanok. Két gyerek nevelése már önmagában teljes munkaidős állás lenne, de mellette van egy tényleges munkám, és nincs pénzem arra, hogy bébiszitter, takarítónő járjon hozzánk. Úgy érzem, soha nincs egy perc szabadidőm sem. Nem jutok lélegzethez.
Valószínűleg az sem segít, hogy tökéletesen akarok mindent csinálni. Nem bírom elviselni, ha rendetlenség van, nem tudom félbehagyni a munkát, és nem tudok csak félig anya lenni. Ráadásul rettenetesen nehezen kérek segítséget. Magamban tartom a sok feszültséget, ami általában szombaton kirobban belőlem. Senkinek sem jó így. Persze próbálok változtatni, már terápiára is járok, hátha segít, és sokat beszélgetünk a férjemmel, hogyan osszuk el igazságosabban a házimunkát. Én csak arra vágyom, hogy a mentális terheimen könnyítsen végre valaki. Főleg szombat reggelente.”
