Ismered azt a viccet, hogy két anya el akar menni együtt moziba?

Emlékszel, amikor még nem volt gyerek a láthatáron, és felhívott a barátnőd, hogy fussatok össze egy kávéra? Vagy egy mozira. Esetleg mindkettőre. Spontán, felszabadult idők voltak azok, felkaptuk a kabátot, táskát, és már mentünk is világgá, de legalábbis a közeli kávézóig, ahol csak úgy, mindenféle apropó és nagy életesemény nélkül találkoztunk a barátainkkal.

A gyerekek születése után ez bizony megváltozik.

Nem mintha másra számítottunk volna, nyilván tudtuk, hogy egy gyerek kötelezettségekkel jár, őrizni kell, és az is hozzátartozik a saját barátnős sztorimhoz, hogy mindketten egyedül neveljük a gyerekeinket, így kicsivel még nehezebbé válik a találkozás. De most már kínunkban röhögünk, hogy három hete nem bírunk összehozni egy olyan időpontot, amikor elmehetnénk ketten moziba.

Pedig olyan szépen kigondoltuk, mi, a két egyedülálló anya: neki hamar van vége pénteken a munkának, én rugalmasan dolgozom, így könnyűnek tűnt, hogy még mielőtt oviba kéne menni a gyerekekért, elugrunk egy moziba ebéd után. Aztán jött a telefon, hogy lebetegedett a gyerek. Aztán kiderült, hogy korábban kell mennem az oviba a gyerekért pont pénteken. Aztán az orvos azt mondta, még egy hetet otthon kell maradjon a gyerekkel. Most jövő hétre is kitűztük az időpontot, hátha összejön, de szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyik gyerek – most az enyémeken van a sor – keresztbe fogja ezt is húzni. Nem hibáztatom érte őket, inkább csak vicces, mennyire nem tudunk két órára meglógni az életünk elől.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Bárki bármit mond, a gyerek születése után nem lesz már olyan spontán és szabad az élet. Reklámozhatják itt azzal a szülést, hogy mekkora kaland a gyereknevelés, de a valóság az, hogy a régi életünkből a felnőtt programoknak egy ideig búcsút kell intenünk, ha gyereket vállalunk. Moziba menni például minimum körülményes, ha nem a Mancs őrjáratot szeretnénk megnézni. Vagy elmenni meginni egy pohár fröccsöt csak úgy, egy átlagos kedd délután, és közben építeni a kapcsolatot a kedvenc kollégákkal. Túlóráról szó sem lehet, ahogy a váratlan vendégeknek sem örülünk már felhőtlenül, főleg akkor, ha a gyerek alvásidejében érkeznek (és csengetnek). Nincs felhőtlen futkorászás, mert feszült napunk volt, és ki akarjuk szellőztetni a fejünket, és nem lehet hazafelé a munkából úgy dönteni, hogy mégis inkább elugrunk a barátnőhöz, akit régen láttunk. Nyilván egy fokkal könnyebb, amikor apa és anya is állandóan jelen van a családban, de akkor sem habostorta az élet.

Nincs az, hogy hirtelen ötlettől vezérelve megtehetnénk akármit a szabadidőnkben, már csak azért sem, mert a szabadidő, mint olyan, megszűnik létezni.

Nem bánjuk, tudjuk, hogy ezzel jár a gyerekvállalás. Átalakítjuk a szokásainkat, rugalmasabbak leszünk a gyerekek érdekében, és őket is lehet arra nevelni, hogy jól vegyék a változó környezetet, lehet vinni a gyereket még fesztiválokra is, de azért mindig észnél kell lenni a sok programmal, mert a napi rutinjától nem túl jó ötlet eltérni. Sőt, veszélyes. Hosszú, álmatlan éjszakákat és nyűglődős, hisztizős nappalokat eredményezhet, abból meg kösz, de volt már elég, nem ér meg egy program sem ekkora kockázatot. Maradunk inkább a fenekünkön, kivárjuk, amíg alszik ebéd után, pedig benne van a bugi a lábunkban, hiszen nem volt az olyan régen, hogy szabadon rendelkeztünk a saját időnk felett.

Amikor pedig két anya akar összeszervezni egy külön, gyerekmentes programot, az már tényleg a vicc kategória. Három hét legalábbis nem elég hozzá, hogy megvalósuljon. Sebaj, szeretjük a gyerekeinket, a velük töltött időt, csak néha sírunk belül, csendben, hogy kéne egy pár nap – vagy egy mozinyi – szünet, amikor nem kell vigyázzban állni, nincs döntéskényszer vagy felelősség, és élhetnénk bele a világba, mintha nem lenne holnap.