Amikor a gyerek közli, hogy homoszexuális – Hogyan reagálnál?

A gyerekem 14 éves volt, amikor azt mondta, hogy szerinte ő homoszexuális. Nem biztos benne – honnan is lehetne biztos –, de az a sejtése, hogy máshogy érez a saját neme iránt, nem csupán barátság az, ami benne van. Hogyan reagáltam? Pont úgy, ahogy reagáltam volna, ha azt mondja, hogy az ellenkező nemből választott magának párt: sehogy. Mondtam, hogy jó, ha így érez, akkor ez van. Elfogadni sem kell, hiszen már rég elfogadtam a saját csemetémet úgy, ahogy van, az elfogadásnak nincs köze a szexuális irányultságához. Az én szememben a szexualitás mindenkinek a magánügye, ez alól nem kivétel a gyerekem sem.

Nem turkálok a szomszéd irányultságaiban sem, miért szólnék bele a saját gyerekem dolgába?

Nyilván nem mindenki érez így, és a filmekben is kétféle, szélsőséges reakciót láthatunk általában. Az egyik a túlzottan befogadó, aki a nagy vallomás után rögtön a gyerek nyakába omlik, biztosítja róla, hogy ÍGY IS szereti és elfogadja. Mert az elmúlt 10-20 évben nem szerette, bármi is történt? Mi az, hogy így is szereti? Van olyan, hogy valaki nem szereti a gyerekét egyik pillanatról a másikra, csak mert kiderül róla egy új információ? Ez a reakció a szememben pont olyan, mint a másik, aki kiveri a világból, kitagadja a gyereket a homoszexualitása miatt. Ez utóbbi esetet élte át Hanna is, amikor a szülei elé állt 17 évesen, hogy ő a lányokat szereti, és barátnője lett.

„Összezavartam a szüleimet alaposan, mert a fiúk iránt érdeklődtem még 15 évesen, volt is egy pasim, akivel jártunk pár hónapig gimi első osztályában. Aztán még próbálkoztam fiúkkal, ismerkedtem, hiszen ez volt a dolgok természetes menete, hogy a lány fiúval randizik, egészen addig hittem ebben, amíg egy táborban találkoztam egy lánnyal, akivel nagyon közel kerültünk egymáshoz. Annyira egy hullámhosszon voltunk, hogy szét sem lehetett minket választani a tábor két hete alatt. Azt hiszem egy hét után tudtam, hogy ez nem csupán barátság lesz köztünk. A pillangók a gyomromban, amikor felém közeledett a lány, azt jelezték, hogy szerelmes lettem.”

Hogyan reagálnál, ha a gyerek közölné, hogy meleg? (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)

Hanna először megrémült a saját érzéseitől, azt gondolta, egyáltalán nem normális, sőt beteg dolog, hogy vonzódik egy lányhoz. De amikor mesélt erről a lánynak, akkor ő megnyugtatta, hogy az érzés kölcsönös, és nincs benne semmi beteges. Hannával madarat lehetett volna fogatni, de aztán jó nagy pofont kapott otthon, amikor elújságolta a szüleinek az érzéseit.

„Apám felrobbant, anyám pedig elsírta magát. Én meg néztem, hogy mi bajuk van, hát nem a halálhíremet közöltem, hanem épp a szerelmemről lelkendeztem nekik. Alaposan félreismertem őket, nagyon nagy csalódás volt a reakciójuk.

Tényleg ilyen nagy dolog ez? Fel nem foghatom azóta sem, miért reagáltak ilyen szélsőségesen. Anyám később, amikor már megnyugodott, azt mondta, hogy kell neki egy kis idő, amíg elfogadja, hogy a lányokat szeretem, és arra kért, hogy apám előtt soha többé ne hozzam szóba. Eltelt tíz év, de azóta sem vihettem haza egy szerelmemet sem apám miatt. Anyuval találkoztak, ő végül megbékélt a dologgal, és igyekszik jóban lenni mindig az aktuális párommal. Most már nem izgat, hogy apám elutasít teljesen a homoszexualitásom miatt, az ő baja, nem az enyém, én jól megvagyok nélküle.”

Volt bármi értelme annak, hogy Hanna apja elzárkózott a lánya elől? Semmi az égvilágon. Egyrészt mi köze hozzá, hogy a lánya kit szeret, másrészt pedig saját magát fosztotta meg attól, hogy részese legyen a gyereke életének. Ez pedig szülőként az egyik legfájdalmasabb dolog, ha elveszíted a kapcsolatot a gyerekkel, úgyhogy nem éri meg problémázni egy olyan kis horderejű információn, mint amikor bejelenti a gyerek, hogy homoszexuális.

További cikkek a homoszexualitásról:

• A fiam közölte velem 14 évesen, hogy meleg
• „Nehéz elfogadnom, hogy meleg a gyermekem!”
• „A kamasz fiam meleg, és eszem ágában sincs orvoshoz vinni”