Kedves anyák, akik a közösségi oldalakon számoltok be a karanténhelyzetről, távoktatásról, otthonról dolgozásról: tessék őszintének lenni!
Mind tudjuk, hogyan működnek a közösségi oldalak, hogy csak a szépet és jót tesszük közzé. Minden ilyen felületen a tökéletes családok, tökéletes utazásokkal, tökéletes gyerekekkel jönnek szembe. Megszoktuk, levonunk belőle 80 százalékot, tudjuk, mi az igazság, hogy a képek mögött igazából nem tudhatjuk, mi zajlik.
De most, a koronavírus miatti szorongós, karanténos helyzetben nincs helye a vetítésnek.
Az idegek tánca zajlik, egyik szorongásból a másik pánikba esünk, semmi szükség arra, hogy felerősítsük az amúgy is komoly belső feszültséget azzal, hogy hirdetjük magunkról, micsoda jó dolog a karantén, és milyen boldogok vagyunk, hogy vécépapír gurigából kutyust készíthetünk a gyerekkel otthon, fél kézzel még háromfogásos ebédet is készítünk, és persze a munka is elvégződik tökéletesen. Nem létezik, hogy anyák tömegei valóban halálosan boldogok attól, hogy be vannak zárva egy–két–sok gyerekkel a négy fal közé, miközben ott a szív körül szorít az érzés, hogy mi lesz, ha baj lesz, kit vesztünk el, meddig maradunk így? Nem hiszem el, hogy csupa móka és kacagás az élet a karanténban, még annak sem, akinek kertje van, mégis ezt mutatjátok magatokból, a családból, mintha kötelező lenne most hú, de jól érezni magunkat.
Most még fontosabb, hogy az igazat írjátok a közösségi oldalakon!
(Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)
Tudjátok, mit értek ezzel a hamis boldogsággal a közösségi oldalakon? Azt, hogy aki olvas titeket, még nyomorultabbul fogja érezni magát. De a ti lelkiállapotok sem lesz jobb, mert azt hiszitek tőle, hogy „így kellene érezni magam”, ám valójában nyoma sincs annak a felszabadultságnak és örömnek a lelketek mélyén, amit közvetíteni akartok. Minek ez az erőlködés? Mi értelme van?
A problémák megoldásának első lépése, hogy szembenézünk velük.
A jelenlegi helyzettel is szembe kell nézni őszintén: szar az egész. Nem lesz kevésbé rossz, ha csillámport szórunk rá. Lehet persze keresni a jó oldalát, megtalálni a mindennapi örömöket, de felesleges eljátszani a külvilág előtt, hogy kolbászból van a kerítés is, mikor a stressztől néha alig kapunk levegőt. Közösségre van szükség, empátiára, érzelmi biztonságra. Arra, hogy ne bolonduljunk bele a karanténba, hogy lássuk, sorsközösséget tudunk vállalni másokkal, és nem egyedül állunk szemben egy ismeretlen, láthatatlan ellenséggel.
Hagyjuk a félrevezetést, hagyjuk a nagy, boldog család képét, hagyjuk már, hogy egy anyának kötelező minden helyzetben rezzenéstelen mosollyal helytállnia, és ha nem ugrándozik örömében a hónapos együttléttől, akkor mindjárt szaranya lesz. Űzzük ki a fejünkből legalább most, hogy tökéletesnek kell lenni, és engedjük be (és ki) a valóságot, mert csak így tudunk segíteni egymásnak és magunknak.
További cikkek a közösségi oldalakról:
- Vigyázz a közösségi oldalakkal, ha tini gyereked van!
- A közösségi oldalak miatt egyre nehezebben viseljük a szakításokat
- Férfiak és nők a közösségi oldalakon: van, amiben másképp viselkedünk