Család

A fekete öves sikáló gondolkodás nélkül mindent beáztatott vásárlás után

Olyannyira komolyan vette a koronavírustól való félelmet, hogy egy élelmiszert kivéve mindent durván beáztatott a kádban.

Egy twitterező, Evie Lancaster édesanyja azok közé tartozik, akik semmit sem bíznak a véletlenre, és az összes lehetséges fertőtlenítési eszközzel felveszik a harcot a koronavírus ellen. A mama ugyanis a házhozszállított élelmiszerek fertőtlenítését úgy oldotta meg, hogy engedett egy kád forró vizet, teleszórta fertőtlenítővel, és ebben fürdette meg az összes terméket. A salátát, a joghurtot, a vajkrémet, a karfiolt stb. Egyedül egy doboz Häagen-Dazs fagylalt úszta meg a kifőzést.

A Twitter közönsége imádta a posztot, a legtöbben jól szórakoztak rajta, miközben sok komment érkezett alá a hasonló bájos takarítási és fertőtlenítési megoldásokról. Például az egyik hozzászóló elmondta, az ő anyukája kivasalja a papírpénzt, hogy hőkezeléssel fertőtlenítse.

(via)

Még több koronavírus-ellenes védekező akció az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top