nlc.hu
Család
Megható lett a Mama kérlek című dal 2020-as feldolgozása anyák napjára

Megható lett a Mama kérlek című dal 2020-as feldolgozása anyák napjára

A Strand Fesztivál felkérésére négy magyar énekes elkészítette Bródy János slágerének anyák napi feldolgozását, amellyel jótékony ügyet is támogatnak.
mama kérlek anyák napja feldolgozás

Feldolgozták Bródy János Mama kérlek című dalát anyák napja alkalmából. A Strand Fesztivál felkérésére Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás készítette el a szám 2020-as változatát. A Strand Allstars klipje hétfőn debütált, a MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány a kliphez kapcsolódóan autista gyerekeket egyedül nevelő anyukákat támogat.

„Gyakori, hogy a fesztiválozók szüleikkel együtt érkeznek Zamárdiba a rendezvényre, előfordul, hogy fiatal párok hozzák magukkal a gyerekeiket. Ez adta az ötletet, hogy a Strand vendégei nevében Bródy János dalát feldolgozva mondjunk köszönetet minden anyukának” – mondta Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója, a feldolgozott dal producere.

A Mama kérlek először Koncz Zsuzsa 1978-ban megjelent kislemezén szerepelt. A 2020-as feldolgozásban résztvevők, Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás kivétel nélkül jóval fiatalabbak a dalnál.

„Számomra nagy megtiszteltetés, hogy a dalommal köszöntik az anyukákat 2020 májusának első vasárnapján. Egy szerzőnek mindig öröm, ha kivételes tehetségű előadók éreznek rá a dalba sűrített mondanivalóra. A zenei alap a Margaret Island műve, amelynek tagjai mindig jó érzékkel nyúltak az általam írt dalokhoz”

– fogalmazott Bródy János.

A felvétel eredetileg tervezett időpontját a koronavírus-járvány miatt le kellett mondani, a dal és a videoklip a művészek otthonában, házi stúdiójában készült. A klipben az előadók gyerekkori fotói és a Strand Fesztivál életképei váltják egymást. A zenei alapot Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint, a Margaret Island két tagja készítette.

A feldolgozás kapcsán a MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány autista gyerekeket egyedül nevelő, hátrányos helyzetben lévő édesanyákat támogat. Céljuk, hogy egy hét alatt, anyák napja éjfélig a YouTube-megtekintések száma elérje a 2 milliós számot, ebben az esetben 10 édesanyát tudnának támogatni 200 ezer forint értékben.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top