nlc.hu
Család
„Apád borzasztó ember, kár belé az élet” – mit mondasz a gyereknek, akit elhagyott az apja?

„Apád borzasztó ember, kár belé az élet” – mit mondasz a gyereknek, akit elhagyott az apja?

A gyerek kérdez. Azt kérdezi, hova lett apa és miért nem látogatja. Szívfájdító vallomás egy egyedülálló anyától.

A válás nem a világ vége a felnőtteknek, de ha emiatt a gyerek életéből eltűnik valamelyik szülő, akkor számára mély sebeket jelenthet. Eden Strong egyedülálló anya, a kislánya négyéves korában kérdezte meg tőle először, hogy az apja hol van, és miért hagyta el őket. Az anya szíve szerint így válaszolt volna a kérdésre:

Apa azért hagyott el, mert önző. Soha nem szabadott volna gyereket vállalnia. Bárcsak látná, milyen károkat okozott a lelkedben. Borzasztó ember, kár belé az élet. Remélem, soha többé nem látjuk, és őszintén, sokkal jobb az életünk nélküle.” De természetesen visszafogta magát, mert nem mondhat ilyet az ember a gyerekének az apjáról, aki a része és akit minden rettenetes tette és hanyagolása ellenére is szeret. Helyette inkább ezt mondta: „Nagyon szeretlek, sajnálom, hogy apa úgy döntött, hogy elmegy és ez fáj neked, de nem a te hibád. Apa nem rossz ember, csak rossz döntést hozott, amivel megbántotta a körülötte élőket.”

Elhagyta a gyereket az apa, de ne mondd neki, hogy rossz ember

Ne mondd a gyereknek, hogy rossz ember az apja! (Kép: Profimedia)

Az anya felteszi a kérdést, hogy mégis mi mást lehet mondani, amikor egy kicsi gyerek arról érdeklődik, mégis hova lett az apja, aki addig az élete szerves része volt? Hogy lehet, hogy egyik napról a másikra már nem érdekli az sem, hogy létezik-e a saját gyereke? Mit mondasz arról az emberről, akinek a fél DNS-ét hordozza, és közben olyan nagy fájdalmat okoz, hogy egy élet is kevés lesz a felejtésre?

„Annyit tudsz tenni, hogy biztosítod arról, hogy szereted. Mindegy, hogy mennyire kikívánkoznak a szavak, mindegy, mennyire utálod az apját, nem szabad szapulni a gyereknek.

Mert ha azt mondod, hogy rossz ember az apja, akkor azt a gyerek úgy fordítja le magában, hogy benne is van gonoszság, hiszen félig az apjából született.

Őszintének kell lenni, meg kell mondani, hogy nem tudod mindenre a választ, így azt sem tudod megmondani, hogy egy másik ember miért hoz olyan döntést, hogy nem akarja tartani a kapcsolatot a gyerekével. És az összes szereteteddel el kell árasztani, mert kettő helyett kell szeretni. Ez az egy és legfontosabb feladatod van, mindenki más majd elszámol a saját lelkiismeretével.“

Olvass még többet az apa-gyerek kapcsolatról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top