Család

Egyszerre érettségizett le a 6 testvér, szüleik dagadnak a büszkeségtől

Ilyen különleges eseményben sem sok család részesülhet a világon.

Világszenzációnak számított, amikor 2002-ben megszülettek a texas-i Headrick család hatos ikrei. A babák inszemináció útján fogantak, és amikor kiderült, hogy hatan vannak, az ifjú szülők kis híján szívrohamot kaptak. Pár hónappal később világra jöttek egészséges hatos ikreik: Ethan, Melissa, Grant, Sean, Jaycie and Danielle.

A gyerekek azóta felcseperedtek és a napokban nagy mérföldkőhöz ért az életük, amikor is leérettségiztek. Persze a koronavírus-járvány miatt a hagyományos ballagási ünnepség az ő iskolájukban is elmaradt, de a tanárok azt tervezik, hogy valamiféle pótlólagos búcsút mindenképp tartanak majd azoknak, akik most fejezték be a középiskolát.

“Mind a hatan nagyon keményen megdolgoztak azért, ahol most tartanak, rettentő büszkék vagyunk rájuk” – mondta a fiatalok édesapja.

A hatos ikrek útjai most először szét fognak válni, ugyanis mindannyian más felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat, Grant pedig úgy dönött, kihagy egy évet, hogy el tudja dönteni, merre tovább.

“Minden megváltozik majd. Eddig együtt éltünk mind egy kisvárosban. Ismertek bennünket az emberek. Most szétszéledünk a szélrózsa minden irányába, és nagyvárosokban kell majd megállnunk a helyünket, egyedül. Azt hiszem, eljött az idő, hogy felfedezzük, kik is vagyunk valójában” – mondta Melissa Headrick.

Leérettségiztek a hatos ikrek.

Alig férnek el egy képen a texasi hatos ikrek.

Forrás: UPI

Van ám több cikkünk is hatos ikrekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése