nlc.hu
Család
Igen, létezik, hogy megerőszakol a saját férjed

Igen, létezik, hogy megerőszakol a saját férjed

Az áldozathibáztatások között is előkelő helyet foglal el, amikor egy nőt a férje erőszakol meg, ezért sokan inkább nem is beszélnek erről. Egy nő most elmesélte a saját történetét.

Megan Glosson írta le a vele történteket, nem magamutogatásból, hanem azért, hogy a hozzá hasonló áldozatok helyett is felszólaljon az ítélkezés és hibáztatás ellen. Elmondása szerint az első reakciója neki is az volt, miután megerőszakolta a férje, hogy mélységesen szégyellte és hibáztatta magát.

„Nem bírtam kiverni a fejemből a képeket. Kétségbeesetten vágytam arra, hogy valaki radírozza ki az elmémből az emlékeimet. Valahol belül azt suttogta egy hang, hogy mindez az én hibám.

Végül is, ha hagytam volna magam, akkor nem lenne most ennyire szörnyű a helyzet.

Meggyőztem magam, hogy megérdemeltem, ami történt, és hogy tartozom a férjemnek azzal, hogy kielégítsem a szexuális vágyait. Ez az én kötelességem, még akkor is, ha nem akarom és nemet mondok.”

Amikor Glosson elmesélte a barátnőjének mi történt vele, lecsendesült benne a vihar. A barátnő órákig hajtogatta neki, hogy nem az ő hibája, és hogy hiába a férje, ha nem akar valamit, nincs joga ráerőltetni magát. Ez a barátnő segített neki abban, hogy felismerje, erőszak áldozata lett, és hogy ettől még ő is megérdemli a szeretet, még ha abban a pillanatban teljesen elhagyatottnak is érezte magát.

Komolyabban kell venni a házasságon belüli erőszakot

A házasságon belül erőszak létező jelenség (Kép: Unsplash)

„A barátnőmmel beszélgetés után egész éjjel az internetet böngésztem a témában, és rá kellett ébrednem, hogy a házasságon belüli nemi erőszak igenis létező dolog, és

nem kell kifogásokat gyártani a férjemnek, hogy felmentsem magamban.

Nem tartozom neki semmivel és nem egy szexuális segédeszköz vagyok, akit bármikor elő lehet venni, amikor neki kedve van hozzá, még akkor sem, ha hozzámentem feleségül.”

Megan szerint az a legveszélyesebb abban, amikor a férj erőszakolja meg a feleségét, hogy a többség nem veszi komolyan. Mintha nem nyomna olyan súllyal a latban, mint egy vadidegen által elkövetett erőszak. Pedig valójában sokkal rosszabb, mint amikor az utcán támadnak meg, hiszen épp az otthonunk kellene legyen az a biztonságos hely, ahol nem érhet bántódás. A testi erőszak mellett így a lelket is tönkreteheti egy ilyen helyzet.

„A házasságon belüli erőszak nem azért történik, mert a feleség nem hajlandó szexelni a férjével. Sőt, ahogy olvastam a statisztikákat, rengeteg áldozat mondja azt, hogy rendszeresen éltek nemi életet.

Ez a fajta erőszak nem is a szexről szól, hanem a hatalomról, kontrollról és agresszióról.

Ráadásul míg egy utcán történt nemi erőszak egy alkalom, ha ugyanez a saját otthonodban, a saját férjedtől érkezik, az akár rendszeressé is válhat. Én sem gondoltam volna soha a férjemről, hogy képes erre, mégis itt állok, és próbálom feldolgozni azt a traumát, hogy az ember, akivel megosztottam az életemet, megerőszakolt.”

Még több történet a családon belüli erőszakról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top