nlc.hu
Család

Novella apa

Novella a túl korán távozó apákhoz

Herczeg Szonja: Zsoltár.
Novella a túl korán távozó apákhoz

Anya tol a fényképed elé, egy csomó virág van előtte és nagyon meleg van, de mondtad is, hogy az lesz ezen a napon. Nem tudom, hogy bírnád ingben, zakóban, én pelenkában is izzadok, de valahogy biztosan, azt mondtad. Meg azt is, hogy figyeljek majd a két nálam nagyobbra, és, ha úgy érzem, akkor ordítsak egy nagyot, hogy felocsúdjanak abból, ami történik. Mondjuk szerencsére odaszóltál, hogy vigyenek egy ernyőt nekik, mert tényleg nem mozdultak a tűző napon, és már nagyon vörös volt a szépséges hófehér arcuk.

Most ezt miért erőlteted? Tudod, hogy nem tudok még beszélni, nem mondhatom neki, hogy később majd ne sírjon sokat, és hogy jössz majd, mert neked kell intézned a dolgokat.

Oké, megígérem, hogy a második zsoltárnál felgügyögök és akkor biztosan odanéz, akkor beszélhetsz hozzá. Mondhatod neki, hogy nyugodjon meg, te várod őket és hogy ne siessenek, mert fejezzék be azt, amit itt hagytál. Már mondtad. Kívülről fújom. Igen, azt is, hogy amit nekik kell befejezniük, nem csak a te dolgaidat, ezt is tudni fogják.

Várj egy pillanatot, anya nyúl felém, nem tudom mit akar.

Áh, csak felvett, szerintem tudja, hogy éhes vagyok. Igen, azt is tudom, mondtad már, hogy ez nagyon fontos kor, vagyis hónap, amiben vagyok, és használjam ki, hogy anyatejet iszom, a mai világban ez maradt a legtisztább dolog. Jó, jó, ugyanazokkal a szavakkal nem tudom visszamondani, amiket te mondasz, értsd meg. Milyen kifejezések ezek, amiket használsz? Sajnálom, most be kell érned velem, csak nekem tudsz magyarázni, más nem érti, ahhoz túl foglalt már a felnőtt agyuk, hogy szó szerint halljanak. Ezt is te mondtad.

Igen, látom, hogy sokan vannak. Kiről nem gondoltad volna? Nem tudom, ő kicsoda. Igen, mondjad csak, hallgatom. De csak röviden, kérlek, mert közben anya büfiztet is. Értem. És azt is, hogy jó lenne, ha mindenki tudná, éppen miken morgolódsz, de nem tudom tolmácsolni, értsd már meg. Amúgy is, fontosak ezek? Jó, ha te mondod, akkor biztosan, megértem, igen, ez szarul eshet neked. Makacs vagy, mondták már? Akik itt állnak, tudják? Ha igen, akkor jó.

Hogy mit szeretnél? Nem, nem látom, hogy visznek. Felemeltek a dobozban? Mi a gond vele? Szóljak, hogy itt vagy? Oké, akkor megpróbálom, de máshogy nem megy. Elkezdek ordítva sírni, mit szólsz?

Úgy lesz akkor, jó lesz.

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése