Egyre szövevényesebb az ibizai milliárdos gyermekrablási ügye, amelyről most kiderült, nem is gyermekrablási, sőt még csak nem is (rendőrségi) ügy. A dél-amerikai V. Ariel Martin egy spanyol bírósági határozatra hivatkozva Magyarországra jött, és egy debreceni élményparkba szervezett programot egykori családjának vasárnap – emlékeztet az előzménykre a Bors. Egyszer csak azonban korábbi párja, V. Bernadett kezei közül kikapta a hétesztendős Martint és az ötéves húgát, Carolinát, akikről a család úgy tudja: helikopterrel lépték át a határt.
Bernadett családja állítja: az édesapa másfél évig nem jelentkezett, és nem is érdeklődött a gyermekei iránt, ő azonban mást állít. V. Ariel Martin egy spanyol portálnak elmondta: évek óta harcol a gyermekeiért, azonban az édesanya mindent elkövet annak érdekében, hogy ne láthassa őket. A férfi állítja: Spanyolországban húsz bíró is kimondta, hogy az övé a felügyeleti jog. Már három éve harcol, az anya ráadásul egy ponton egyszerűen hazahozta őket Magyarországra, azaz végsősoron ő rabolta el a gyerekeket, akiket most jogosan visszaszerzett V. Ariel Martin. A spanyol Cope hírportál szerint az édesanya érzelmileg manipulálta a gyerekeket, hogy nyomást gyakoroljon az édesapára. Azt is megtiltotta nekik, hogy beszéljenek vele, ellene hangolták. Martin azonban számos videót bemutatott a bíróság előtt, amelyek állítólag igazolták a gyerekekkel fennálló jó kapcsolatát. A magyar rendőrség szerint nem történt emberrablás, az apa jogszerűen vehette magához a gyermekeit. Le is vették a hatóságok a körözési listáról.
Bernadett ügyvédje szerint ez sántít, az apa ugyanis csak hétvégén látogathatná a gyerekeket. Bernadett nem nyilatkozott.
Kiemelt kép: police.hu