Az az igazság, hogy mindnyájunknak van véleménye, ezért elég könnyen tudunk tanácsokat osztogatni, főleg olyan témákban, ami meglehetősen hétköznapinak tűnik. Ilyen a gyereknevelés is, hiszen valakinek mindig van gyereke egy családban, még akkor is, ha az a gyerek adott esetben mi magunk vagyunk, és már rég felnőttünk. Ebből aztán könnyen alakul ki családi vita, rosszabb esetben veszekedés. Előzzük meg!
Gondoljunk bele, hogy milyen nehéz nem formálni valamiről véleményt, csak egyszerűen meghallgatni, vagy megfigyelni az eseményeket. Ha tudatosan figyeljük magunkat, akkor láthatjuk, hogy nekünk is naponta több tucatszor formálódik véleményünk valami olyan dologról, amihez vagy nincs közünk, vagy ha van is, teljesen felesleges elmondanunk, mert abban a pillanatban nem változtathatunk rajta. Hogy csak egy közeli példát említsek, ilyen a koronavírus témája. Nem értünk hozzá, de nagyon is befolyásolja az életünket, ezért foglalkozunk vele, így kialakult róla a véleményünk, amit, ha idegenekkel nem is, de a barátainkkal és családunkkal megosztunk. Aki pedig a szöges ellentétét gondolja annak amit, mi, arról meg is van véleményünk, és vannak, akik képesek össze is veszni rajta.
Nem akarnak rosszat, csak nem jól kommunikálnak (Fotó: Getty Images)
Ha ezt a gyereknevelésre vonatkoztatjuk, akkor annyit tesz, hogy meg kell húznunk egy határt, ami alatt még csak annyira se foglalkozunk mások véleményével, hogy ragálnánk rá. Ilyen az utcán kedvesen, vagy akár határozottan agresszívan beszóló járókelő, aki ért a dackorszakhoz, hordozáshoz, vagy csak a futóbiciklivel való helyes közlekedéshez. Ezek a vélemények tényleg annyit se számítanak, hogy felbosszantsuk magunkat rajtuk. Ha van kedvünk, köszönjük meg, ez a leghatásosabb leszerelési módja az ilyesminek.
A családunkkal és a barátainkkal viszont már más a helyzet, rajtuk nem lehet csak úgy átlépni, és a legtöbbször nem is kéne. A nagyszülők a legtöbb esetben tényleg csak jót akarnak az imádott unokájuknak, az más kérdés, hogy ezzel sokszor a saját gyerekeik agyára mennek.
Jó példát mesélt Herczeg Judit, akinek a legjobb tippet pont a védőnő adta a nagyszülőkkel való kommunikációra.
„Cukorbeteg vagyok, ezért talán túl komolyan veszem a gyerekeimnél az édességtilalmat. Amikor a kisebbik gyerekem született, a nagy 2,5 éves volt, és anyósomék gyakran elvitték fél napokra, ezzel segítve engem is. Én persze mindig kikötöttem, hogy édességet ne vásároljanak a gyereknek. Amikor egyszer hazahozták a fiam, pont ott volt a védőnő, és végighallgatta, ahogy a gyerek azzal szaladt boldogan a karjaimba, hogy képzeljem el, kapott vattacukrot. Én persze leteremtettem az anyósékat, akik kicsit magyarázkodtak, majd megbántódva távoztak. Igazam volt, mert megbészéltük, hogy nem vesznek neki ilyesmit, és ők nem tartották be az általam hozott szabályokat. A védőnő mégis annyit mondott, hogy néha ha tudok, legyek nagylelkű a nagyszülőkkel. Ezen elgondolkodtam, és beláttam, hogy mennyire igaza volt. Végül is nem a gyerekem cukorbeteg, és más gyerekek is kapnak néha vattacukrot. A nagyszülők imádják az unokájukat, és tényleg csak nagyon ritkán etetik édességgel. Azóta tudatosan gyakorlom a velük szemben a tanácsot. Természetesen továbbra is én hozom a szabályokat, de nem borulok ki, ha néha megszegik azokat.”
Igaz persze az is, hogy a szülői jogainkat nekünk kell gyakorolni, és ebből nem szabad engednünk. Ha a tanácsosztogató rokon vagy barát nem ért a finom célzásból, akkor sajnos határozottan meg kell húznunk a határokat. Akadnak olyanok, akikkel egyszer ezen át kell esni, és ilyenkor akár egy rövid mosolyszünet is lehet a konfliktus vége, de legtöbbször nincs szükség ismétlésre.
Fotó: Yarden, Unsplash
Legyünk őszinték, de higgadtak
Jogunk van ahhoz, hogy a saját gyerekünkkel kapcsolatban mi hozzuk meg a döntéseket, és a legjobb, ha ezt el is mondjuk azoknak, akik szintén megpróbálnak beleszólni a dolgunkba.
Nálunk például állandó téma volt a tejfogyasztás. Édesapám imádja a tejet, szerinte a tej élet, erő, egészség, amiben rengeteg a kalcium, és ha a gyerekem nem kap elég tehéntejet húsz éves koráig, akkor rosszcsontú, alacsony, beteges felnőtt lesz belőle. Én pedig évek óta érzem, hogy bár nem vagyok se kazein, se laktózérzékeny, sokkal jobban érzem magam, ha kevesebb tejterméket fogyasztok. Messze nem hagytam el, de tejet például nem iszom, és teljesen feleslegesnek gondolom a reggeli mellé kötelező bögre tejet, amit aztán vacsoránál duplázunk. Apám viszont hajthatatlan volt, hetente felhozta a tej témát, úgyhogy muszáj volt határozottan megkérnem, hogy többet ne beszéljünk a tejről. Az apu, kérlek többet ne hozd fel a tejet, mert nagyon bosszant, és úgy érzem, óvodásként kezelsz, amikor nem bízol abban, hogy az unokád egészségesen étkezik, pedig hidd el, külön odafigyelek a kalciumra – hatott.
De helyett és
Kommunikációs szakemberek a legtöbb vitában ajánlják, hogy ne használjunk kategorikusan elutasító szavakat, ha nem szeretnénk konfliktust. Amikor például valaki azt tanácsolja, hogy mindenképp adjunk a gyerekünknek lázcsillapítót alacsony láz esetén is, de mi másban maradtunk a gyerekorvossal, akkor mondhatjuk azt is, hogy pár óráig még megpróbálom így és utána lehet, hogy kipróbálom, ahelyett, hogy értem, amit mondasz, de nem fogom kipróbálni. Végül úgy is mi döntünk, de azt már nem fontos tudnia a vitapartnerünknek, nem igaz?