Több mint 200 gyerek és számos dolgozó, összesen 260-nál is több ember fertőződött meg egy nyári táborban Georgia államban. Az amerikai Betegségkezelő és Megelőző Központ (Center for Disease Control and Prevention) nem tette közzé, pontosan melyik táborhelyről van szó, de kritikával illették az üzemeltetőket. A táborban ugyanis nem tették kötelezővé a maszkviselést sem a gyerekek, sem a személyzet számára, számos épületet pedig nem is lehetett megfelelően szellőztetni.
Az állam kormányzója a lazítások jegyében június 11-én engedélyezte az ottalvós nyári táborokban való részvételt, ha a táborozók negatív koronavírustesztet produkáltak a tábor kezdete előtt tizenkét nappal. Az ominózus eset június 21 és 27. között zajlott, nagyjából 500 fő részvételével. 24-én az egyik tinédzserkorú szervező hidegrázásra panaszkodott, nem sokkal később pozitív tesztet produkált. A gyerekeket még aznap elkezdték hazavinni, de a tábor csak három nappal később zárt be.
A CSC adatai szerint a fertőzöttek több mint fele 6 és 10 év közötti. Ez újabb bizonyítékot ad arra, hogy a koronavírusra a legfiatalabbak is fogékonyak, különösen, ha nem vonatkoznak rájuk semmilyen korlátozó intézkedések.
Georgia az USA ötödik legfertőzöttebb állama. Eddig több mint 190 ezer fertőzést regisztráltak, csak szombaton 79-en haltak meg Covid-19 betegségben.
Gyerekeket is érint a koronavírus:
- Svájci tanulmány: a gyerekek ugyanúgy terjesztik a koronavírust, mint a felnőttek
- „Víruska” – gyerekek a koronavírusról