nlc.hu
Család
Ezért hagyom, hogy az autista gyerekem egyedül válassza ki a ruháját

Ezért hagyom, hogy az autista gyerekem egyedül válassza ki a ruháját

Te engeded, hogy egyedül öltözködjön a gyerek? Az önállóság felé vezető úton ez is egy fontos lépés.

Tény és való, hogy ha a gyerek kezébe adod a döntést a ruhák terén, akkor elég hajmeresztő összeállításokkal kell néha szembesülnöd. A gyerekeknek simán belefér, hogy felvegyenek egy tütüt gumicsizmával és szuperhős maszkkal, de érdemes elengedni olykor a saját elképzeléseinket és hagyni önállósodni a gyereket.

Julie Hornok kislánya, Lizzie autista, ezért még erősebb benne az ellenállás, ha az anyja olyan ruhát akar ráadni, ami nem feltétlenül az ő ízlése. Pedig Julie babakorában imádta öltöztetni a lányát, de amikor Lizzie ovis lett, be kellett látnia, hogy felesleges a ruhák miatt küzdeni vele minden reggel, jobb lesz az mindenkinek, ha ráhagyja a gyerekre az öltözködést.

„Lizzie ovis korában minden ruhadarab miatt állt a bál, ha rá akartam erőltetni. Eldobálta a ruhákat, aztán a földre vetette magát és jó hangosan lázadt. Próbáltam átadni neki minden tudásomat a minták és színek egyeztetéséről, sőt, még egy külön kis próbafülkét is eszkábáltam neki a tükör előtt, hogy móka legyen az öltözködés, de hatástalan volt minden erőfeszítésem.

Az anya nem szól bele autista lánya öltözködésébe

Hagynád egyedül öltözködni az ovis gyerekedet? (Kép: Getty Images)

Semmi sem segített, minden reggel balhé volt, ami úgy végződött általában, hogy saját magának kiválasztotta, mit akar felvenni, én meg ráhagytam. Már ebben az időben látszott rajta, hogy a szociális készségei nem igazán stimmelnek, ezért aggódtam, hogy tovább ront a helyzetén, ha furcsának találja a többi gyerek a ruháit.”

Az anya csak azt szerette volna, ha a lánya sikeresen beilleszkedik a gyerekek közé, ezért még iskoláig küzdött vele a ruhák miatt, aztán rájött, hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki más, mint az átlag. És ha ez a valaki épp az ő lánya, akkor neki, anyaként nem az a feladata, hogy háborúzzon vele, és megpróbálja átlagossá tenni, hanem hogy támogassa a lánya fejlődő személyiségét és ízlését.

Azóta Julie nem szól bele Lizzie öltözködésébe, csak akkor emeli fel a szavát, ha nem az időjárásnak megfelelő ruhákat akarna felvenni, de ebben az esetben is hagyja, hogy a lánya egyedül döntsön a külsejéről. Az anya egyetlen célja az lett, hogy elfogadja a lányát úgy, ahogy van, ez pedig mindenképp példaértékű számunkra is.

Olvass még többet a gyerekek öltözködéséről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top