Család

Rossz szelvényt töltött ki egy pár, félmillió dollárt nyertek

Nem is tudták, hogy beneveztek a játékra, amíg nem szóltak nekik az összegről.

Félmillió dollárt nyert egy ausztrál pár a lottón. Ebben nincs semmi különös (vagyis számukra nyilván van, egészségükre, és nem, nem vagyunk irigyek!), a csavar a sztoriban az, hogy 

teljesen véletlenül nyertek, mivel egy másik sorsoláson szerettek volna részt venni, azaz azt sem tudták, milyen szelvényt töltenek ki.

A pár éppen körutazást tartott az országban, amikor megálltak egy újságosnál Emeraldban. Az eladó véletlenül a Saturday Gold Lotto szeptember 12-i szelvényét adta nekik, pedig mást kértek; meg sem nézték, kitöltötték, feladták. El sem tudták mondani, mennyire meglepődtek, amikor a szerencsejáték-hivatal értesítette őket, hogy több mint 450 ezer dollárt nyertek – egy olyan játékon, amelyről nem is tudták, hogy beneveztek rá.

Forrás: Getty Images

Forrás: Getty Images

A pár rögtön tudta, hova kerül a pénz: hónapok óta lakókocsijukban élnek és utazgatnak Ausztrália-szerte, most pedig lecserélik az autót egy újabbra, nagyobbra. A többit elköltik utazás közben, és persze félre is tesznek, illetve családjuknak is segítenek.

További cikkek a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top