Egy romániai férfi már négy hónapja halott volt, amikor a hatóságok szóltak a családjának. Az 52 éves férfi építőmunkásként dolgozott Ploieştiben, Prahova megyében. Utoljára május 23-án hívta a családját, azt mondta, várja a vonatot, és hamarosan hazaér. De hiába várták, nem ért haza, és semmilyen hírt nem kaptak felőle – írja a Főtér.ro.
A felesége már másnap szólt a rendőröknek, de mivel a férfi egy másik megyében dolgozott, a Vaslui megyei rendőrök átadták a Prahova megyeieknek az ügyet, de nem bukkantak a nyomára.
Aztán közeledtek a választások a Fălciu nevű településen, ahol a férfi lakott, és ezzel oldódott meg a rejtély: amikor az önkormányzatnál átnézték a választói névjegyzéket, azzal szembesültek, hogy az eltűnt férfi elhunytként szerepel az adatbázisban.
A polgármester azonnal értesítette a ploieşti-i hatóságokat, és kiderült, hogy a férfi már négy hónapja a halottasházban fekszik. Május 23-án az állomáson ugyanis infarktust kapott, és a kórházban meghalt. Hiába volt nála a személyije, a családot elfelejtették értesíteni.
Mindezek után még ki akarják számlázni a családnak a halottasházban való őrzésért járó díjat, ami több mint 370 ezer forint lejben. A két megye rendőrsége meg egymásra mutogat az ügyben.
Kapcsolódó cikkek:
- Kiejtették a koporsóból a halottat, aztán még rátettek egy lapáttal a sírásók
- Halottnak nyilvánították az orvosok, a saját temetésén tért magához