Család

Megszólalt a fiatalon elhunyt teniszező, Borsos Olivér édesapja

Nem tudja, pontosan mi is történt fiával, de azt mondja, nem számít, Olivért már nem kaphatja vissza.

A profi teniszező Borsos Olivér barátja, Szendrei Dániel és Rogán-Gaál Cecília esküvőjén vett részt, az esemény után balesetet szenvedett és ennek következtében elhunyt. Hogy pontosan mi történt, az azóta sem tisztázódott.

Borsos Olivér

Borsos Olivér (Fotó: Facebook)

A Blikk megkereste a sportoló édesapját, aki azt mondta, hogy nem akar és nem is tud az esetről beszélni, elvesztette a fiát, bármi is történt, nem kapja vissza.

„Élnünk kell, mert van egy másik gyerekünk. Élnünk és dolgoznunk. Nekem a kézilabda mindig is sokat jelentett és jelent a családom mellett, szerencsére most is megvan a lehetőségem, hogy imádott sportágammal foglalkozzak… Mondják, hogy az idő, a múló idő majd segít, de én nem hiszek ebben. A mi fájdalmunk nem csitul, sem most, sem évek múltán, ezt a veszteséget egyszerűen nem lehet feldolgozni” – mondta dr. Borsos Attila olimpiai hetedik helyezett kézilabdázó a Blikknek.

Olivér édesanyja, Szabó Edina is kiváló kézilabdázó volt, a Vasas klasszisa. „Olivér igazi világpolgár volt. Itthon született, de aztán a család Franciaországba költözött, ott kaptam szerződést, tizennégy évig éltünk ott. Aztán az Egyesült Államokban is élt és dolgozhatott, és akkor még nem beszéltem a féléves kínai munkalehetőségről. Játékosként, edzőként a világ szinte minden pontján járt, szűk 30 éve alatt 60 évnyi tapasztalatot szerzett. Dolgozott edzőként, sportpszichológusként, mentálcoachként, sportvezetőként, mindezt három országban szerzett öt diplomával a háta mögött” – mondta a sportoló édesapja, aki hozzátette, ezért hozták létre a Borsos Olivér Alapítványt, egy úgynevezett mentorprogramot, amivel szeretnének segítséget nyújtani a tehetségeknek, a rászorulóknak.

(via)

(Kiemelt kép: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top