nlc.hu
Család
Márciustól ingyenes a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

Márciustól ingyenes a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

A buszozók sokat spórolhatnak.

Március 1-jétől a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják a helyi buszjáratokat – jelentette be Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester az alföldi város közgyűlésének véleményező ülésén. Az MTI közlése szerint a politikus azt mondta, a városkártya kiállítása ezer, éves díja 2 ezer forint, utóbbiból a nyugdíjasok és diákok 50 százalék kedvezményt kapnak.

tram-train hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely, 2020. december 2. / A Szegedi Közlekedési Társaság dízel-elektromos üzemű karbantartó villamosa az ország első tram-train (vasútvillamos) rendszerének részeként épült hódmezővásárhelyi villamosvonalon 2020. december 2-án. A vasútvillamos műszaki átadása a tervek szerint márciusban kezdődik, majd jövő ősszel indulhat el a menetrendszerű közlekedés (Fotó: MTI / Rosta Tibor)

Jovány Gyula helyi vállalkozó tervet dolgozott ki a járatok útvonalának átalakítására. Ez alapján tavasztól kettő, a műszakváltásokhoz igazodó „munkásjárat” és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik majd óránként. A 32-35 perces menetidejű körjáratok egyszerre találkoznak a jövő év végén induló Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (vasútvillamos) egyik megállójában, közölte Márki-Zay.

Tél van, járnak a fényvillamosok: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top