Megrázó kisfilmet készített a rendőrség az idősek védelmére

nlc | 2021. Január 15.
Sok bűnöző visszaél az egyedül élő idős emberek bizalmával.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei „Megcsalt lelkek” című kisfilmükkel akarják felhívni a figyelmet az idősek sérelmére elkövetett ingatlancsalások megelőzésének fontosságára.

A sértettek sokszor egyedül élő idős emberek, akiknek nincs, vagy tőlük távol él a hozzátartozójuk, akivel csak telefonon, esetleg egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, de az is lehet, hogy érzelmi vagy épp egészségügyi állapotukból adódóan kiszolgáltatott helyzetben vannak.

A potenciális áldozatok jóhiszeműségét, elesettségét, magányosságát használják ki az elkövetők, akik előbb segítőkészek, előzékenyek, majd miután csellel megszerezték, amit akartak, megmutatják valódi arcukat.

 

A videóban említett történeteket az élet ihlette. A készítők igyekeztek bemutatni, hogy az elkövetők hogyan férkőznek a sértettek bizalmába, milyen módszereket és eszközöket használnak fel, hogy megszerezzék a kiszemelt áldozatuk vagyonát, ingatlanját.

A rendőrség kéri, hogy figyeljünk egymásra, idős szomszédjainkra, ismerőseinkre, rokonainkra! Kérjük őket, hogy ne mutassanak feltétlen bizalmat, ne írjanak alá olvasatlanul hivatalos papírokat!

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Exit mobile version