nlc.hu
Család
Kiskorú veszélyeztetése

Kiskorú gyerekével fuvaroztatta magát egy nő

Többször is megbüntették őket, de a nő nem hagyta békén a gyereket, a volán mögé ültette.
Kiskorú gyerekével fuvaroztatta magát egy nő

Fiatal kora ellenére már többször el volt tiltva a vezetéstől az a 15 éves fiú, akit anyja vett rá újabb engedély nélküli közlekedésre, amikor egy ellenőrzésen ismételten lebukott – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Pirger Csaba az előzményekről azt közölte,

a zalaegerszegi nő tavaly nyáron vette rá alig 15 éves fiát arra, hogy Zalaegerszegről személygépkocsival vigye el őt Padárra a rokonaikhoz. A nő tudta, hogy gyereke engedély nélküli vezetés és más szabálysértések miatt, sőt az eltiltás hatálya alatti újabb szabálysértése után kétszeresen is el volt tiltva a járművezetéstől.

A gyerek ennek ellenére eleget tett anyja kérésének, de útközben egy igazoltatásnál ismét kiderült, hogy nincs jogosítványa, illetve büntetés hatálya alatt is áll. A Zalaegerszegi Járásbíróság eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 25 ezer forint pénzbírságot szabott ki a fiúra, akit harmadszor is eltiltott a járművezetéstől.

A nő azzal, hogy ugyanazért már többször elmarasztalt fiát újabb szabálysértés elkövetésére vette rá, súlyosan veszélyeztette a gyermek erkölcsi fejlődését. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a nő ellen.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top