nlc.hu
Család
Bő három évtizede nem volt annyi esküvő, mint tavaly

Jelentősen megugrott az esküvők száma 2020-ban

A lagzik java elmaradt, de a házasságkötések száma csúcsra járt a tavalyi évben.

A nyolcvanas évek, egészen pontosan 1986 óta nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint 2020-ban – írja a hvg.hu. A lap szerint ennek ellenére elmaradt a várt „bébibumm”, amire sokan a koronavírus-járvány idejére bevezetett korlátozások miatt számítottak. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Intézetének szakértője, Kapitány Balázs úgy fogalmazott, hogy a korlátozásokat követő 9-10. hónapban kevesebb gyerek születik, mint korábban. Egészen pontosan 2020 decemberében 7,9 százalékkal kevesebb újszülöttet vettek nyilvántartásba, mint 2019 végén. 

Ettől függetlenül Magyarországon jelenleg 25 éves csúcson van az úgynevezett termékenységi arányszám. Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha az adott év termékenységi adatai állandóak lennének, akkor egy nő átlagosan 1,55 gyereket szülne. Ez elmarad a kormány által favorizált 2-2,1-es arányszámtól. A gyerekvállalási kedvet a családtámogatások sem serkentik, mert Kapitány szerint a krízisek mindig ártanak a termékenységnek.

Esküvőből több volt tavaly, újszülöttből kevesebb

Az esküvők száma nőtt, az újszülötteké csökkent 2020-ban (Fotó: Getty Images)

A mostani helyzet legkorábban 2-3 év múlva térhet vissza a korábban megszokotthoz, de csak akkor, ha a járvány miatt leállított egészségügyi ellátás helyreáll. 

További híreink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

  • Olaszországban húsvét utánig tartanak a korlátozások
  • Nagyon sok pácienst kellett felhívnia a háziorvosnak, mire talált olyanokat, akik elfogadták a kínai vakcinát
  • Bejött a home office? Sokan a járvány után is folytatnák az otthoni munkavégzést

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top