nlc.hu
Család

A Fatemate.hu társkereső fogyatékkal élőknek

„A fogyatékkal élőkkel vagy túlságosan kedvesek, vagy tartanak tőlük. Így nehéz párra találni”

Naponta látnak napvilágot új, speciális társkereső alkalmazások. A Fatemate.hu azoknak kíván segíteni, akik fogyatékkal élnek.

 „Fogadd el magad, legyen önbizalmad, ne szabjon gátat semmi, te te vagy és úgy vagy jó, ahogy vagy”. Egy fórumon olvastam ezt a motivációs trénereket is kenterbe verő tanács-cunamit, amivel egy jóakaró árasztotta el az egyik fogyatékkal élő fórumozót, aki kifejezetten speciális igényűeknek készült társkereső oldal felől érdeklődött. Valószínűleg nem igazán él olyan ember ezen a Földön, akit ezek a szavak úgy igazán pályára állítottak volna az önelfogadás felé, vagy vigaszt nyújtottak volna a társra találás sokszor reménytelennek tűnő, túl sok jóval nem kecsegtető útvesztőjében. A helyzeten nem segít az az általánosnak mondható trend sem a társkeresőkön, hogy amint kiderül, valakinek valamilyen hendikepje van, a másik rendre felszívódik. Nehezítettebb a pálya, ha a szerelmet kereső fogyatékkal élő ember, esetleg még intézetben is él.

Elindult a Fatemate.hu, a fogyatékkal élők társkeresője

Elindult a Fatemate.hu, a fogyatékkal élők társkeresője (A kép illusztráció: Getty Images)

Ezt a problémát igyekszik áthidalni a Fatemate.hu, Magyarország első fogyatékkal élők részére készült társkeresője. Az oldalt Pásztor Balázs alapította barátjával, Tamással, miután közös jó barátjuk egy baleset következményeként kerekesszékbe került. Balázsnak úgy szívügye ez az applikáció, hogy a társkeresők világában sem volt egyáltalán jártas, a vendéglátásában dolgozik. „Márciusban lesz két éve, hogy maga a gondolat megfogant. Egy barátunk balesetet szenvedett, és kerekesszékbe kényszerült, és innentől sokkal nehezebb volt neki a párválasztás, pedig régen igazi csajozógép volt. Innen jött, hogy neki, illetve sorstársainak is segítsünk egy ilyen társkereső alkalmazás létrehozásával – mondta el az nlc.-nek. – Nem voltam otthon egyáltalán a társkeresés témájában, ezért jó másfél évig tartott, míg információt gyűjtöttem, hasonló helyzetbe került emberekkel beszélgettem, piackutatást végeztünk, és megismertem, mi az, ami megnehezíti az érintettek életét, mi jelent nekik problémát.”

Felmerülhet a kérdés: tényleg szükség van-e ilyen speciális társkeresőkre? Hiszen ideális esetben mindenki megérti mások helyzetét, sőt egyesek szerint a fogyatékkal élő embereknek nem kellene elkülöníteniük magukat az épektől akkor sem, ha társkeresésről van szó, és testileg is ép párt kellene keresniük maguk mellé. Csakhogy egy valamilyen testi fogyatékkal élő párkeresőnek a valóságban komoly fejtörést okozhat, vajon nyilvánosságra hozza-e a fogyatékosságát a profiljában. Akik közülük nagyobb internetes társkeresőkön próbálkoznak, azzal találják szembe magukat, hogy ezeken szinte sosincs külön menüpont a testi vagy értelmi fogyatékosság feltüntetésére, pedig a fogyatékossággal élők egyszerűbbnek éreznék, ha nem kellene a bemutatkozó szövegben magyarázkodniuk. Sokan ismerik, milyen érzés az ismerkedésnél az asztal túloldalán lévő embernek elmondani valami bensőségesebbet magunkról úgy, hogy nem lehetünk biztosak abban, a másik emiatt nem fogja-e menekülőre. Vajon túl korai-e elmondani, hogy elváltál? Akkor is tetszeni fogsz neki, ha kiderül, van egy gyereked? Mi van, ha megtudja, hogy hárman laktok egy albiban? Már az ilyen hétköznapi kitárulkozás is nehéz, ám a kétségek ezerszer erősebbek lehetnek, ha az illető valamilyen testi fogyatékossággal él.

Azt láttam, hogy az ép emberek a fogyatékkal élőkkel vagy túlságosan kedvesek, vagy túlságosan tartanak tőlük, vagyis nincs meg az az arany középút, ami normális és egészséges lenne

– mondja Balázs, és hozzáteszi: Az erre való érzékenyítés pedig Magyarországon sajnos még nem igazán van kiépülve. Egy  ismerősöm, Bovier Gyuri kerekesszékes teniszező mondott erre egy jó példát. Amikor az egyik metró akadálymentesítéséről volt szó, az volt az egyik érv az ötlet ellen, hogy a kerekesszékesek úgysem használják. Csakhogy éppen azért nem használják, mert nincs ilyen lehetőségük. Ezt a hozzáállást szeretnénk megváltoztatni” – mondja.

A tematikus társkeresők virágzása

A társkeresés ősrégi műfaj, ám manapság már számos tematikus randioldal is létezik, ahol kizárólag egy adott célcsoportot céloznak meg. Létezik külön társkereső a diplomásoknak, az elváltaknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek, az 50 év felettieknek, az azonos neműekhez vonzódóknak, a sugar daddy-t keresőknek is. Sőt vannak még ezeknél is specifikusabb appok. A kopaszokat megcélzó Bald Dating célja például, hogy a hajhullástól szenvedő egyedülállók számára könnyebben megtalálja a nagy őt, anélkül, hogy a hajhagymákra koncentrálna. A webhely jelszava: a „fejek és személyiségek ragyognak”. A szakállas férfiakat és az őket kedvelő nőket hivatott összehozni egy másik nemzetközi társkereső oldal, a Bristlr.  Pokémon Go-játékosoknak készült a Pokematch nevű alkalmazás, amely hasonlóan működik, mint a Tinder, vagyis a tagoknak fotókat dobál fel, melyek alapján eldönthetik, hogy tetszik-e nekik a másik, kölcsönös szimpátia esetén pedig lehetőséget ad az ismerkedésre. A Fressnapfnak is van külön társkereső alkalmazása, mégpedig kutyáknak, amivel nem csak a négylábúak járnak jól, hiszen az ebek profilján a gazdik profilképe és kora is megjelenik. A párkeresés újgenerációs szintje DNS-alapú, a SingldOut és az Instant Chemistry cégek hálózata a keresőknek DNS-tesztet ajánl, hogy aztán ennek eredményei alapján tudjanak rátalálni a hozzájuk hasonló társra. Aki erre igényt tart, annak nyálmintát kell adnia, és elpostáznia – a többi már a labor dolga.

Balázs azt mondja, társkereső oldaluk leginkább a fogyatékkal élőknek szól, de ez egy integrált oldal, bárki regisztrálhat rá, szívesen látják az épeket is. Az alapító úgy gondolja, hogy a fogyatékkal élők egymással szemben elfogadóbbak, és van is igény a specifikus társkeresésre. Erről tanúskodik egy fórumoldal is, ahol többen megfogalmazták, miért örülnének egy ilyen lehetőségnek:

„Sokat bulizni nem járok, van 3-4 barátom, velük gyakran beülünk éttermezni vagy egy bárba, vagy egyéb programok, de valljuk be, munkahelyen és iskolában nem igazán célszerű párt keresni (nyilván a rossz tapasztalatok beszelnek belőlem), házi nyúl… az utcán én meg nem tudnék senkit »letámadni«, meg azért ahhoz tényleg arc kell, hogy odamenjen valaki máshoz, főleg hogy semmit nem tudsz a másikról. Így eléggé fogytán vagyok a lehetőségeimnek” – magyarázza Petra, aki végtaghiánnyal él.

„Én beszédhibás vagyok, ezenkívül még csendes, gátlásos is. Ezért nehezen tudom megtalálni a társamat. Sajnos ebben a mai világban, tapasztaltam, látom is, hogy lenézik, bántják a sérült embereket” – véli Adrienn.

De hasonlóan gondolkodik Peti is:

„Gyerekorom óta mozgássérült vagyok, a mai világban nemhogy társat találni, de még igazi barátokra lelni is nehéz, ha az ember egy kicsikét is másabb, mint a többi azt kirekesztik, szégyellnek vele egyáltalán szóba állni is.”

A Fatemate marketingese, Liska Sophie Charlotte szintén látta, milyen nehéz érvényesülni ebben a világban fogyatékkal élőként, hiszen unokatestvére is érintett. „A Tinderen nagyon a külsőségekre mennek rá az emberek, sztereotípiákat állítanak fel, ha valaki például végtaghiánnyal született. Nálunk viszont mindenki hasonló cipőben jár, itt szövődhetnek szerelmek, de akár barátságok is, beszélgethetnek egymással a helyzetükről. Végeztünk piackutatást is, leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a társadalom hány százaléka él fogyatékkal, és közülük hányan egyedülállóak és miért. Sok emberrel felvettük a kapcsolatot, és a legtöbben azt válaszolták, nehezebben alakítanak ki párkapcsolatot az élethelyzetük miatt, nehezen nyit a világ feléjük” – mondja Sophie, és hozzáteszi, az oldalra jelenleg ingyenesen is lehet regisztrálni, de havi 1890 forintért a felhasználó plusz kiegészítéseket is kap, például láthatja, kinek tetszettek a képei, bemutatkozása. A díjból ráadásul az oldal a Kézenfogva Alapítványt, illetve a Down Alapítvány korai fejlesztő csoportját támogatja.

Külföldön nem ritkák a speciális társkeresők

A speciális igényűek számára létrehozott randioldalak külföldön egyáltalán nem számítanak ritkaságnak. A Prescription4Love nevű oldalon például 36 különféle betegség bekattintására van lehetőség, regisztrálhatnak siketek, szorongásos rendellenességgel élők, bipolárisak, cukorbetegek vagy epilepsziásak is. Az site lapítóját néhai bátyja, egy Crohn-betegségben szenvedő férfi inspirálta a társkereső elindítására, akinek nagy nehézséget okozott az ismerkedés. A bőrbetegeknek, például a pikkelysömörben szenvedőknek is külön platformjuk van, DermaDate néven, de a társkeresők egy egészen különleges irányát képviseli az 1998-ban alapított PozMatch, amelyet HIV-pozitív személyek üzemeltetnek kifejezetten HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek számára, de a plátói barátságot keresők is megtalálhatják itt számításukat. Még náluk is tovább megy a Positive Singles nevű oldal, amelyre regisztrálhatnak HIV-, HPV- vagy nemi herpesszel fertőzöttek és más szexuális úton terjedő betegségben szenvedők is.

Kapcsolódó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése