nlc.hu
Család
37 éves, egészséges nő halt meg koronavírusban

Egy 37 éves, egészséges bölcsődei nevelő halt bele a koronavírusba Szécsényben

Az önkormányzat saját halottjának tekinti a gyerekek által csak Timi néninek hívott nőt, akit rengetegen ismertek a városban.

Sokáig jól viselte a koronavírussal együtt járó tüneteket az a 37 éves nő, akinek aztán vasárnap hirtelen annyira leromlott az állapota, hogy mentőket kellett hívni hozzá. A kiérkező mentőknek a helyszínen sikerült stabilizálni őt, de így is életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol a szervezete feladta a harcot – számolt be róla az RTL Híradója.

Timi néni rengetegen ismerték Szécsényben, ugyanis a 37 éves nő számos szécsényi gyerekét vagy unokáját nevelte a bölcsődében. Az önkormányzat saját halottjának tekinti, és a helyzetre való tekintettel azonnal bezáratta a helyi bölcsődéket és az ügyeletet tartó óvodákat. Csukáné Szerémy Andrea alpolgármester a riportban elmondta, szeretné, ha a zárva tartás ideje alatt a nevelőket és a tanárokat soron kívül beoltanák, ugyanis a bölcsődéket, óvodákat és iskolákat veszélyes gócpontnak tartja ebben a rendkívül súlyos helyzetben.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top