nlc.hu
Család

Javulnak a járványügyi mutatók

Rusvai: Jó eséllyel túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán

Még nem lehet azonnal jelentős visszaesésre számítani.

Minden fontos járványügyi mutató javult az Operatív Törzs által ma közölt adatok szerint – számolt be az RTL Híradó. Csökkent az új fertőzöttek, a kórházban ápoltak (364-gyel az előző naphoz képest), a lélegeztetőgépen lévő betegek (30-cal) és az elhunytak száma (25-tel) is.

Rusvai Miklós arra számít, hogy az adatok lassan, de folyamatosan javulnak. Az RTL Híradónak nyilatkozó víruskutató – aki hetekkel ezelőtt arról beszélt, hogy nagyjából március végén érheti el a tetőpontját a járvány – szerint valóban jó esély van arra, hogy túl vagyunk a 3. hullám tetőzésén. Az Operatív Törzs adatait elemezve Rusvai úgy véli, megtört a járványgörbe emelkedő szakasza, ez azonban nem jelenti azt, hogy azonnal jelentős visszaesésre lehet számítani.

covid osztály

Fertőzött betegek számára kialakított osztály Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórházban – Fotó: MTI/Balázs Attila

Folyamatosan csökkenni fog valamennyi kedvezőtlen statisztikai adat, talán a halottak száma a leglassabban és legalacsonyabb mértékben. De ezzel együtt kedvező tendenciára számítok. Mindazonáltal lehet, hogy megtorpanások lesznek majd ebben a csökkenésben” – jelentette ki Rusvai, aki szerint a húsvéti ünnepek miatt romolhatnak átmenetileg a járványügyi adatok. A víruskutató úgy látja, nagyjából 2 hét múlva jelenik majd meg a statisztikákban, hogy sokan most együtt ünnepelnek a családjukkal. Szerinte azonban ez nem fordítja meg a most kedvező tendenciát.

Rusvai szerint az viszont kissé visszavetheti a járványügyi adatok javulását, ha április 19-én – a kormány tervei szerint – kinyitnak az iskolák.

A legfrissebb koronavírusos hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top