nlc.hu
Család
Vádemelés a győri kukkoló ellen

Vádat emelnek a kislányokat kukkoló győri perverz ellen

Nemcsak lányok után leskelődött, de több mint száz további gyermekpornográf képet is rejtegetett a kukkoló.

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 38 éves győri férfival szemben, aki baseballsapkába rejtett kamerával videózta a győri szabadstrand kabinjában öltöző kislányokat. A táborozó gyerekekre felügyelő felnőttek érték tetten a kukkolót – írja a 24.hu.

Vádat emelnek a kislányokat kukkoló győri perverz ellen

Képünk illusztráció. Vádat emelnek a kislányokat kukkoló győri perverz ellen (Fotó: Unsplash)

A perverz férfit egy tanár buktatta le, amikor táborozó kislányokat filmezett a Mosoni-Duna holtágánál Győrben. Kovács Albert a Blikknek számolt be arról, hogy érte tetten a kukkolót. Észrevette, hogy a férfi az öltözőfülke mögött ólálkodik, miközben a 9-10 éves lányok kettesével indulnak öltözni. A férfi egy sapkát rakott a földre, félig a fülke alá, majd amikor a tanár közeledett, felkapta a sapkát.

A tanárnak gyanús lett a férfi, mivel a sapkán kívül más nem volt nála. Kérdezgetni kezdte, majd kikapta a kezéből a sapkát, amit az illető nem akart megmutatni. Ekkor derült ki, hogy egy kamera lapult a sapkában. Kovács Albert rendőrt hívott, a férfit pedig nem sokkal később le is tartóztatták.

A laptopján 57 saját felvételt találtak, amiket hasonló módszerrel készíthetett 2019 és 2020 nyara között. Több mint 100 további gyermekpornográf képet pedig máshonnan töltött le. Azóta kiderült, hogy a felvételekkel nem üzletelt.

 A rendőrök lezárták a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Kapcsolódó cikkeink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top