nlc.hu
Család
„Nem bírom apa, ez túlságosan fájdalmas„ – ártatlan gyerekáldozatok Mianmarban

„Nem bírom, apa, ez túlságosan fájdalmas” – ártatlan gyerekáldozatok Mianmarban

Aye Myat 10 éves volt, a 6 éves Khin Chit pedig éppen az apjához futott, amikor a mianmari hadsereg katonái lelőtték. A katonaság február 1-jén vette át a hatalmat a demokratikusan megválasztott vezetéstől. A véres konfliktusoktól terhes országban azóta több száz civil halt meg, köztük gyerekek. 

U Soe Oo gyakorlott machete-vágásokkal bontotta fel a kókuszt, és kislányának nyújtotta az első szeletet. A fák alatt sétálva, pár perccel később Aye Myat hasra esett. U Soe Oo lehajolt hozzá, hogy megnyugtassa, nincsen semmi baj, ekkor eszmélt rá az iszonyú valóságra, hogy a kislány nem felbukott valamiben, hanem meglőtték. A tíz éves Aye Myrat egy órával később belehalt a sérüléseibe. 

A mianmari hadsereg katonái lőtték le

A februári katonai puccs óta mindennaposak a tüntetések a délkelet-ázsiai országban, és a hadsereg egyre brutálisabb eszközökkel, éles lőszerrel, nehézfegyverek bevetésével fojtja el a megmozdulásokat. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a 2011-es szíriai válsághoz hasonlította a Mianmarban kialakult helyzetet. Érthető a hasonlat, egy mianmari jogvédő szervezet szerint február óta a biztonsági erők legalább 700 embert öltek meg, köztük gyerekeket, és 3000 embert vettek őrizetbe.

A Myanmar Now nevű oldal szerint a hadsereg túlkapásai odáig eszkalálódtak a február elsején történt katonai puccs óta, hogy az egyik márciusi véres napon országszerte 114 embert ölt meg a hadsereg. Az összecsapásokban a fővárosban, Yangonban 27, az ország második legnagyobb városának számító Mandalayban 40 ember vesztette életét. Mint a már említett Aye Myrat, akit játékaival, személyes holmijaival körbe véve tették a koporsójába, hogy aztán elbúcsúztassák.

Mindezt tetézi, hogy az ország más részein a katonák elloptak olyan holttesteket, akiket megöltek, talán azért, hogy elrejtsék brutalitásuk bizonyítékait. Egy esetben exhumálták egy gyermek sírját is. Mivel Aye Myrat családja nem akarta, hogy hasonló dolog történjen a gyermekükkel, a testét elhamvasztották.

„Nem bírom, apa, ez túlságosan fájdalmas”

– ezek voltak a Khin Myo Chit utolsó szavai, akit szintén a mianmari hadsereg katonái lőttek le, amikor az édesapja ölelését kereste. A kislány szintén az egyik gyermekáldozata a katonai puccs nyomán elkövetett erőszakos cselekményeknek, amiket a hadsereg cinikus nyilatkozatokkal hárít, szerintük csak annyira lépnek fel erőszakosan, amennyire a helyzet és a tüntetések megkívánják. Ehhez képest a szemtanúk szerint nem ritka, hogy a biztonsági erők mindenféle különösebb indok nélkül megvernek vagy lelőnek embereket, miközben házi razziákat tartanak, fegyverek, „felbujtók” után kutatva. Erről számolt be a BBC-nek a megölt hatéves kislány, Chit idősebb nővére is,  a 25 éves May Thu Sumaya:

Amikor az ajtó kinyílt, megkérdezték apámat, hogy rajtunk kívül vannak-e még emberek a házban. Miután nemmel válaszolt, hazugnak nevezték, és elkezdték átkutatni a házat. Ez volt az a pillanat, amikor Khin Myo Chit odafutott az apjához, hogy az ölébe üljön. Lelőtték.

 – mesélt a brutalitásról. Az esetre reagálva a Save the Children közleményében borzasztónak nevezte a lány halálát, amely egy nappal azután következett be, hogy egy 14 éves fiút a hírek szerint szintén Mandalayban agyonlőttek.

Ártatlan gyerekáldozatok Mianmarban

Puccsellenes tüntetők csúzlikkal és kövekkel próbálják feltartóztatni a fegyveres erőket Mianmarban (Fotó: Stringer/Getty Images)

A 2010–2012-es mianmari határkonfliktus a Mianmari Fegyveres Erők (Tatmadav) és a Karen Buddhista Demokratikus Hadsereg szakadár csoportjai között dúló összecsapások sorozata. Az összetűzések 2010. november 7-én tartott mianmari választásokat követően pattantak ki. Egyes becslések szerint legalább 10 000 ember menekült el Thaiföldre a véres összecsapások elől.

Forrás: Wikipédia

Az otthonukban ölik meg őket

A UNICEF legújabb közlése szerint legkevesebb 46 gyermek esett áldozatául az újabb mianmari konfliktusnak, a fegyveresek iskolákat foglalnak el, az utcákon tomboló erőszak több millió gyereket traumatizált már, akik az elhúzódó erőszak miatt kimaradnak az életmentő oltásokból, negyedmillió gyerek még tiszta ivóvízhez sem jut. Az UNICEF 70 éve dolgozik a mianmari gyerekekért, a szervezet sürgeti a felelősségre vonást. Minimum 1000 gyermeket hurcoltak el a konfliktus kirobbanása óta és 60 iskolát foglaltak el a fegyveresek. 

A szervezet szerint a gyermekek helyzete azért is aggasztó, mert a legtöbb esetben az otthonukban ölik meg őket, ott, ahol biztonságban kellene lenniük.

 

 „Megdöbbentett a Mianmarban zajló válogatás nélküli gyilkolás, amely a gyerekeket sem kíméli. A fegyveres testületek nem gyakorolnak önmérsékletet és nem biztosítják a gyermekek biztonságát. Ahogy az ENSZ-főtitkár fogalmazott, a gyermekjogokat súlyosan sértő, szörnyű tettek elkövetőit felelősségre kell vonni” – jelentette ki Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezetője.

 „Az erőszak azonnali következményei mellett a krízis hosszú távú hatásai is katasztrofálisak lehetnek az ország gyermekei számára” – tette hozzá Fore.

A fegyveres konfliktusok legnagyobb áldozatai 

Mindig a gyerekek azok, akik tökéletesen ki vannak szolgáltatva az őket körülvevő történéseknek, így sokuknak olyan traumákon kell keresztülmenniük, amelyek egy felnőttet is megnyomorítanának lelkileg. Vélhetőleg élethosszig tartó lelki sebeket szerzett az a fiú is, akinek a barátját közvetlen mellette lőtték főbe, az ő élete pedig csak azon múlott, hogy el tudott bújni menekülés közben. A kisfiú olyan kicsi volt, hogy a temetésen fel kellett emelni, hogy lássa barátjának koporsóját, amelyet a családtagok a vállukon cipeltek.

mianmar, gyerek, áldozat

Egy családtag a 13 éves Sai Wai Yan fotójával, akit fejbe lőttek a hadsereg katonái (Fotó: Getty Images)

A  megölt 13 éves fiú egyike annak a 43 gyermeknek, akiket hidegvérrel megöltek a mianmari katonai erők az elmúlt két hónap alatt – állítja a Politikai Foglyok Segítő Egyesülete (AAPP).

 

Az újabb és újabb hírek alapján teljesen egyértelmű, hogy Mianmar nem biztonságos hely többé a gyermekek számára, és nem csak a közvetlen életveszély miatt.  A krízis február elsejei kitörése előtt ugyanis a gyerekek 34%-a élt a szegénységi küszöb alatt, 33%-a pedig éppen csak felette. Az erőszak ismét a legvédtelenebbeket sújtja a leginkább, amelyet a pandémia még súlyosabbá tesz. 

Kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top