nlc.hu
Család
13 évet kapott a visszaeső pedofil férfi

13 évre ítélték a visszaeső pedofil férfit, aki kislányát szexuálisan bántalmazta

A férfi korábban hat évet kapott, majd feltételes szabadságra bocsátása után újra erőszakoskodott a gyermekkel. Januárban újabb ítélet született, amit azóta másodfokon is helybenhagytak.

Helybenhagyta a másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék ítéletét, ami 13 év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtott egy férfit a kislánya ellen visszaesőként elkövetett szexuális erőszak, illetve hamis magánokirat felhasználása miatt. 

A férfit először 2017-ben ítélték szabadságvesztésre a gyermeke ellen korábban elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt, akkor hat évet kapott, de 2019 nyarán feltételes szabadságra került, majd annak ellenére, hogy a bíróság szülői felügyeleti jogát megszüntette, felvette volt élettársával és kislányával a kapcsolatot.

Ugyanennek az évnek a decemberében a volt élettársa nevében hamis, fogorvosi kezelésre hivatkozó igazolást készített, azt felhasználva a kislányát az iskolából elhozta és lakásába vitte, ahol ismét teret engedett pedofil késztetéseinek, az akkor 8 éves kislányával szexuális cselekményt végzett, olvasható a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

A Fővárosi Törvényszék 2021 januárjában kihirdetett ítéletével a visszaeső vádlottat bűnösnek mondta ki 12. életévet be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt, és 13 év és 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte a férfit, akit véglegesen eltiltott minden olyan foglalkozás gyakorlásától is, amiben 18 év alatti személy nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végezné.

Az elsőfokú bíróság kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét. A férfi és védője az ítélet enyhítéséért fellebbezett , de a Fővárosi Ítélőtábla március végén ezt elutasította, és helybenhagyta az első fokon kiszabott büntetést.

bíróság

Fotó: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top