nlc.hu
Család
Szexuálisan bántalmazott testvérek

Másfél éven át bántalmazta szexuálisan a testvéreket két nagybátyjuk Heves megyében

Pszichológusi vélemény szerint az elkövetéskor még csak 4 éves kislány és 3 éves fiútestvére élményszerűen számolt be a velük történt borzalmakról, amiket a legfiatalabb, a bűncselekménykor 1 éves kislány is végignézett.

Április 20-án kora reggel kapták el a heves megyei rendőrök az a két férfit, akik a gyanú szerint lánytestvérük kisgyermekeit közel másfél éven át szexuálisan bántalmazták, írja a police.hu nyomán a 24.hu.

Másfél éven át bántalmazta szexuálisan a testvéreket két nagybátyjuk Heves megyében

Fotó: Unsplash

A gyámhivatal 2019 őszén tett jelzése alapján kezdtek foglalkozni az üggyel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A gyámhivatal kérésére készített pszichológusi vélemény szerint az elkövetéskor még csak 4 éves kislány és 3 éves fiútestvére élményszerűen számolt be a velük történt borzalmakról, amiket a legfiatalabb, a bűncselekménykor 1 éves kislány is végignézett.

Az elkövetők többször, felváltva, nemi vágyuk felkeltése és kielégítése céljából szexuális erőszakot követtek el a kicsiken. A tragikus történethez az is hozzátartozik, hogy a gyerekek gondozóik körében sem voltak biztonságban, minden értelemben elhanyagolták őket, esetükben alultápláltságot is megállapítottak.

Pócsikné Csatai Mária százados arról beszélt, a gyerekeket először a gyámhatóság kivette édesanyjuk gondozásából, mert nem tudott a fejlődésükhöz megfelelő körülményeket biztosítani számukra. Ezután az anya káli lánytestvéréhez kerültek. A hatóság folyamatosan nyomon követte a kicsik sorsát, majd amikor a lánytestvér mint kijelölt gyám hétvégenként visszaengedte a gyerekeket az anyjukhoz, másfajta döntés született. A gyámhatóság ismét lépett, és nevelőszülőknél helyezték el őket, de az első körben kijelölt gondozó nem boldogult velük.

Állítása szerint magatartásukat átjárta a trauma miatt átélt szexuális túlfűtöttség. Vallomásából kiderült, hogy a borzalmak, amiket a gyerekek átéltek, nem maradtak nyomtalanul, viselkedésük korukhoz viszonyítva a normalitástól lényegesen eltért, érettségükhöz mérten torz magatartásmintákat mutattak. Végül a gyámhivatal egy másik nevelőszülőt talált számukra. Az elsődleges az volt a jelzőrendszer tagjai számára, hogy a gyermekeket biztonságban tudják, elkülönítsék a családtól.

Később gyámja jelenlétében kihallgatták az idősebb kislányt, aki leplezetlenül és megdöbbentő őszinteséggel beszélt az átélt traumáról. Rákérdezés nélkül elmesélte, hogy mit csináltak vele és az öccsével. Az elkövetőket keresztnéven emlegette. A családra vonatkozó adatgyűjtésből arra a következtetésre jutottak, hogy túlnyomó többségben aluliskolázottak, többen fogyatékkal élők. Minden értelemben a társadalom elmaradottabb, szegény rétegébe tartoznak.

A gyerekek édesanyja hallássérült, őt csak jeltolmács segítségével tudták kihallgatni, de az abúzus ügyében úgy nyilatkozott, hogy nem volt tudomása ilyesmiről, gyermekei nem panaszkodtak hasonlóra. Az asszony együttműködő volt, elárulta, hogy az egyik gyanusított férfi nincsen nála. Számára egy idézést adtak át, őt szintén kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A két férfi, B. Lajos és öccse, B. József ellen unokahúguk és unokaöccsük sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt tovább gyűjtjük a bizonyítékokat, a bíróság április 22-én elrendelte letartóztatásukat – ismertette Pócsikné Csatai Mária százados. B. Lajost szemérem elleni erőszak ügyében már kereste a hatóság. 

A teljes történet a police.hu oldalán olvasható

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top